Sport

2017.02.15. 21:03

Formában tartják magukat

Dunaújváros – A futsal NB I újabb szünete nagy feladat elé állítja a lendületben lévő csapatokat. A Dunaferr DUE Renalpin FC legénysége is keményen dolgozik azon, hogy a kívánt színvonalon tudja folytatni menetelését a következő éles meccsen is.

Balogh Tamás

Az egyik remek hangulatú, a játékosoknak is szemmel láthatóan élvezetes edzés után beszélgettünk a tabella második helyén álló együttes vezetőedzőjével Fehér Zsolttal, akinek felvetettük, hogy örömjátékot láttunk ezen a gyakorláson.

– Gondolom, ez a dolog ismerős azoknak, akik követnek bennünket. Nem szabad mindig olyan edzéseket vezényelni, ahol óriási szigor uralkodik. Természetesen a fegyelem az ilyen jó hangulatú edzéseken is megvan. Most három hét szünet jött a bajnokságban, és úgy gondolom, megengedhetjük magunknak, hogy a csapatépítéssel egybekötve ilyen módon tegyük a dolgunkat – kezdte válaszadást a szakember.

– Kiváló teljesítményt mutattak a legutóbbi mérkőzésen is, amikor idegenben 6-2-re győzték le a Ferencvárost. Miként látja, van még csiszolni való technikában, taktikában?– Ez is egy alaptétel: van feladatunk, mert amennyiben mindegyikkel készen lennénk, akkor már most is utcahosszal vezetnénk a bajnokságot. Még a bombaerős Győri ETO előtt is. Mindig vannak hiányosságok, amiket folyamatosan pótolnunk kell, hogy a következő mérkőzéseken rendre egy megújult csapatot mutathassunk be a dunaújvárosi közönségnek.

– Háromhetes szünet van, de nem mindenkinek!– Valóban. Február tizenkilencedikén elindul a magyar válogatott egy négynapos összetartásra, természetesen a mi kerettagjainkkal együtt. A többieknek Schrancz Balázs vezetésével az idő alatt itt is tovább folyik a munka. Keményen fognak készülni a Göcsej elleni mérkőzésre, amit a Dunaújváros Sportcsarnokban játszunk február 27-én, hétfőn este hét órai kezdettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!