Sport

2009.10.31. 03:28

Folytassa Pálhalma!

Dunaújváros - A megyei labdarúgó-bajnokságok tizenkettedik fordulója október utolsó napján kezdődik, és november hónap első napján fejeződik be.

Gróf András

A másodosztály Femol csoportjában az elmúlt fordulóbeli adonyi vereséget követően szombaton otthon lép pályára a Rácalmás. Ezúttal sem lesz egyszerű feladata csapatnak, mivel az ötödik helyen álló Sárbogárdot fogadja. Másnap a sereghajtó nagyvenyimiek a középmezőnyhöz tartozó Aba-Sárvíz együttesét látják vendégül. A hazaiaknak fontos lenne elkezdeni a pontok gyűjtését, mert ellenkező esetben komoly problémáik adódhatnak a bajnokság zárásakor. Az éllovas elleni hazai vereséget követően a Mezőfalva Dégen próbál meg javítani, míg a dobogóra felkapaszkodott adonyiak a Lepsényi MSK elleni idegenbeli sikerükkel erősítenék pozíciójukat.

A harmadosztály Déli csoportjában csapataink szombaton mérkőznek. A kulcsiak a Perkáta legyőzésével megfelelő önbizalommal utazhatnak Nagylókra, míg a vesztes perkátaiak a Besnyőt fogadják. Az utolsó helyezett kisapostagiak Zichyújfaluba látogatnak, ahol nem ők az esélyesek. Az Előszállás pedig a kiszámíthatatlan teljesítményt nyújtó Dunapentelét fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!