Sport

2006.12.13. 03:29

Ezt felejtsük el!

Göteborg - A magyar női kézilabda-válogatott tegnap délután megkezdte középdöntőbeli szereplését a svédországi Európa-bajnokságon. Az eddig hibátlan csapatunk ellenfele Németország együttese volt.

Szabó Szabolcs

Talán a vártnál is simábban jutott tovább csoportgyőztesként női gárdánk az A jelű négyesből. Németh András együttese az osztrákok, a macedónok és a szerbek ellen aratott könnyed sikerével a maximális négy ponttal került a középdöntőbe. Itt a B-csoport másik három továbbjutója, Norvégia, Lengyelország és Németország ellen küzd majd csapatunk. Az első ellenfél a német gárda volt.

Magyarország - Németország 27-34 (9-19)

Göteborg, 250 néző. V.: Goulao, Macau (portugálok).

Magyarország: Pálinger - Balogh 3, Tóth 2, Görbicz 3/2, Szamoránsky 1, Szűcs, Vérten 1. Csere: Ferling, Mehlmann 5/2, Hornyák 1, Siti 5, Borbás 3, Kirsner 3, Herr (kapus). Edző: Németh András.

Németország: ENGLERT - MELBECK 5, KRAUSE 9, Jurack 2, Wörz 1, Müller 2, Hrdter 4. Csere: Reiche 4, BAUMBACH 4, Althaus 2, Loeper 1, Woltering.

Kiállítások: 8 ill. 4 perc.

Hétméteresek: 5/4 ill. 2/0.

Nem úgy indult a meccs, mint az eddigiek, ugyanis a mieink sok technikai hibával kezdtek, amelyeket a németek ki is használtak. Aztán a folytatásban sem javult a kép, a német fal előtt megállt a tudomány, míg védekezésben szinte semmit nem tudtunk tenni az ellenfél játékosaival szemben. A számok nyelvén ez azt jelentette, hogy a 13. percben már 4-11 volt az állás, oda. Sajnos a csapnivaló játék tovább folytatódott, ráadásul az eddig remeklő Pálinger sem tudott sokat hozzátenni a meccshez. A két portugál bíró sem igazán segített nekünk, sőt, Sitit már másodszor küldték ki negyedóra alatt. Az ember csak állt, és egyszerűen nem értette, hogy hova lett az eddig oly magabiztos játékunk. Sajnos a nehéz pillanatokban nem akadt senki, aki a hátára vehette volna a csapatot, hogy ezzel segítse át a holtponton.

A második félidőben a csodában bíztunk, de az álmokat sajnos hamar szertefoszlatták a németek. A mieink gyatra és sok hibával tarkított játéka ugyanott folytatódott, ahol a szünetre abbamaradt. Így csupán azért szoríthattunk, hogy a kiütéses vereséget elkerüljük. Ez az egyetlen, ami a keddi mérkőzésen a magyar gárdának sikerült.

Ma délután 15 órakor Lengyelország ellen lép pályára a válogatott. A keddi vereség után biztos: győzni kell ellenük, ha elődöntős álmainkat életben akarjuk tartani. Bízzunk a formajavulásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!