floorball

2019.05.14. 22:52

Ez a nap a döntőben sajnos nem az övék volt

A floorball diák­olimpia V. korcsoportjának döntőjét rendezték meg hétfőn a Dunaújváros Sportcsarnokban. A házigazda a Rudas középiskola volt.

Agárdy Csaba

Ők korábban a V. korcsoportban már megnyerték a diákolimpiát, a lánycsapatuk pedig a negyedik legjobbnak bizonyult az országban.

Hétfőn a 2002 után születetteken, a kilencedikeseken és a tízedikeseken volt a sor. Horváth István, a Rudas pedagógusa, a csapat edzője ettől a korosztálytól is jó eredményre számított, főleg azután, hogy a kecskeméti elődöntőt elsőként zárták.

Ez a nap azonban nem a dunaújvárosiaké volt. A nyolc csapatot két négyes csoportba osztották a rendezők. A Rudas a szigetszentmiklósi Batthyány iskolától 11–3-ra, a budapesti Remete középiskolától 11–1-re, majd az újpesti Csokonaitól 4–3-ra kapott ki.

Lengyel Ákosék a nyolcadik helyen zártak
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A helyosztókon ezért a hetedik helyért játszhattak, és ezen a találkozón 3–2-es vereséget szenvedtek a budapesti közgazdasági iskolától, így nyolcadikként végeztek. Az első helyet a Szigetszentmiklós szerezte meg.

A Rudas csapatának kerete: Rácz Mátyás (kapus), Lengyel Ákos, Csergő Péter, Károly Róbert Nikolász, Hangl Rikárdó, Kovács Alex, Kudar Szabolcs, Tóth Patrik Zoltán. Felkészítő tanáruk: Horváth István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában