Sport

2011.11.19. 19:35

Esélyeshez méltóan

Az Albacomp Fehérvár a várakozásoknak megfelelően, a játékot végig irányítva aratott győzelmet a Jászberény otthonában.

Tóth Bence

A Jászberény újonc létére próbálja felvenni a honi kosárlabda élvonal ritmusát – minden téren. Fennállásának tizenegyedik évében költségvetését tekintve is masszív, a bajnokságban bent maradó csapat formálódik a kis városban.

Komoly sérülés hullám ment át a jászberényi gárdán: Helmeczi orrtörés, Dawson pedig kézsérülés miatt nem állhatott Horváth Balázs rendelkezésére. Az amerikai légiós pótlására pedig pikk-pakk szerződtették Kejuan Johnsont, akinek papírjai az utolsó pillanatban érkeztek meg.

- Nem túlbíztató, hogy mikor az ország egyik legjobb csapatát fogadjuk, foghíjasan tudunk edzeni. Ebben a helyzetben is megpróbáljuk felvenni a versenyt a Fehérvárral. Remélem az akarattal nem lesz gond, s akkor tisztes eredményt érhetünk el a tavalyi ezüstérmes ellen - bizakodott az újonc mestere, Horváth. 

Jonathan Jones mellett egy másik ismerős arccal is találkozhatunk a jásziak oldalán, a fiatal Antal Szabolcs személyében.

- Kicsit csalódott vagyok, de úgy érzem bíznak bennem a vezetők, és egyre több lehetőséget fogok kapni. Jones és én kettőzött erővel készültünk a meccsre, megpróbálunk meglepetést okozni - mondta az erőcsatár.

Az Albacomp Fehérvár szerencsére nyugodtan hangolhatott a találkozóra, mindössze Juhos Levente bajlódott kisebb sarok sérüléssel, így a padról bíztatta társait: - Idegenben játszunk egy fiatal, jó idegenlégiósokat is a soraiban tudó csapattal. Nem szabad lebecsülnünk a Jászberényt, első perctől kezdve koncentráltan kell kosaraznunk – mondta Juhos.

Kapkodó játék jellemezte az első perceket, a hazaiak nem találták a fehérváriak védekezésének ellenszerét, így 9-0-ás rohamával az Albacomp megadta a mérkőzés alaphangját. Jones bármennyire is fogadkozott nem ment neki, Chism leradírozta a pályáról. A Fehérvár remekül vette észre a Jászberény védekezésében keletkezett réseket, 10 pontos előnnyel várhatták a folytatást. 

A folytatásban is kevés kidolgozott akciót vittek véghez a hazaiak, ám szemmel láthatóan nem adták fel, s újonchoz méltó lelkesedéssel próbálták korrigálni hibáikat (17. perc: 24-37). Ha hinni lehetett a félidei statisztikának palánk alatt munkásabbak voltak a színtiszta fehérmezesek.

Tény, olykor elaludtak a Koronázóvárosiak, ám túlzónak tűnt a 19-15-ös mutató. A kritikus pillanatokban, mikor lőtávolon belülre kerültek Antalék, mindig újítani tudtak Simonék, s kezükben tartották a meccset (25. perc: 42-56). A harmadik negyed végére tovább hízott az Albacomp előnye, s mondhatni megnyugtató 23 ponttal fordultak a finishre. Az utolsó 10 percben már csak a különbség mértéke volt kérdéses.

Jegyzőkönyv:

Jászberényi KSE – Albacomp Fehérvár 61-90 (15-25, 17-19, 16-27, 13-19)

Jászberény, 500 néző. Vezette: Benczur T., Forrai S., Fodor A.

JKSE: JOHNSON 12/6, Hudges 8, Medve 2, Horti 9, Jones 10. Cserék: Sormaz 6, Fülöp 6, Borszéki 3, Antal, Wechner 5/3.

Albacomp: Simon B. 5, EL-AMIN 23/15, HOLLIS 23, Keller Á. 10, Chism 10. Cserék: Hendlein 5/3, Madár 7/3, Supola 5, Bódi 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!