Sport

2010.02.27. 03:29

Érmet szeretnének - Dunaferr-MAFC a röplabda Extraligában

Dunaújváros - Hazai pályán kezdi meg szereplését a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjében a Dunaferr SE együttese. A középszakasz teljesítménye alapján az újvárosiak a MAFC ellen játszanak.

Dunaújvárosi Hírlap

A bajnokság 1-4. helyért zajló keresztjátékában a harmadik helyen zárt a Dunaferr, így az 5-9. helyért folytatott küzdelemben a hatodik pozícióban végzett MAFC együttesével mérkőzhet a négyes döntőbe jutásért. A párharc két győztes mérkőzésig tart. A továbbjutó együttes a Kecskemét - Dág összecsapás győztesével mérkőzik majd a bajnoki fináléba kerülésért.

Érdekesség, hogy az elmúlt évi bajnokság hasonló szakaszában is a MAFC gárdájával találkoztak a dunaújvárosiak, de akkor nem sikerült legyőzniük a fővárosiakat. Az idei szezonban sokkal ütőképesebb a vasgyári csapat, amit bizonyít a Magyar Kupában szerzett bronzérme is. A hétfői találkozót optimistán várja Ruffing Péter vezetőedző.

- Jobban örülök a MAFC-nak, mintha a Kazincbarcikával kerültünk volna össze. Talán ellenük könnyebben tudunk felkészülni, annak ellenére, hogy a fővárosiakat tulajdonképpen a mumusunknak tekinthetjük. Nem feledhetjük a tavalyi elbukott elődöntőt, amiért most szeretnénk törleszteni. Jó lenne két mérkőzésen kivívni a továbbjutást, hiszen a jövő hét végén rendezik a junior bajnokság négyes döntőjét, ahol a fél csapatunk érdekelt. Nem ártana, ha pihenni tudnának a fiatal játékosok előtte.

Természetesen akkor sem esünk kétségbe, ha csak a harmadik találkozó dönt majd. Jelen pillanatban mindenki egészséges a keretben, így joggal bízhatunk abban, hogy szerencsésen túllépünk ezen az akadályon, és a Magyar Kupához hasonlóan, ezúttal is éremért küzdhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!