Sport

2016.03.09. 13:44

A kadet az Európa-bajnoki részvételért küzd, Kiss Károly még versenyben

A Dunaferr SE utánpótlás-korú birkózói március első hétvégéjén két korcsoportban is szőnyegre léptek. A diákoknak és a kadeteknek is jutott érem.

Március 5-én Kaposváron a diák I. korcsoportban kötöttfogású rangsorversenyt rendeztek, ahol kétszáznegyvenheten indultak. A Dunaferr SE két versenyzővel képviseltette magát. 38 kilogrammban Mezei Kristóf egy győzelem és két vereséggel kiesett. Sallai Sándor 63 kilogrammban harmadik helyezést ért el: hat mérkőzéséből ötöt megnyert. Kiválóan versenyzett, ezt megelőzően a mérlegelésre ügyesen rendezte a súlyát.

A dunaújvárosiak (balról jobbra): Szabó Miklós edző, Mezei Kristóf, Sallai Sándor, Kiss Károly edző

Ugyancsak Kaposváron kadet szabadfogású országos rangsorversenyt rendeztek nyolcvan indulóval. A megmérettetés az idei kadet Európa-bajnokságra az első válogató verseny volt. A Dunaferr SE négy birkózóval vett részt. Kiss Károly 58 kilogrammban harmadikként végzett. A döntőbe jutásért az UTE versenyzőjétől 6-4-es vereséget szenvedett, így a bronzéremért birkózhatott, ahol magabiztosan nyert. Legyőzője aranyérmet szerzett. A következő alkalommal Kiss Károlynak vissza kell vágnia ahhoz, hogy versenyben maradhasson a válogatottságért.

Veres-Kovács Ádám 69 kilogrammban az ötödik helyen helyen zárt. Sajnálatos, hogy a mérkőzések első menetének végére elfáradt. Ignácz Viktor és Farkas Zoltán nem jutott a legjobb 6 közé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!