Sport

2010.11.21. 08:17

Erdei Zsolt sima győzelemmel tért vissza

Atlantic City - Szinte pontosan egy évvel legutóbbi mérkőzése után Erdei Zsolt nagyon fölényes pontozásos győzelmet aratott a kenyai Samson Onyango ellen a magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán.

MTI

A nyolcmenetes összecsapást az első pillanattól uralta a korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok, veretlen magyar öklöző, aki egyhangú pontozással (79-73, 80-72, 80-72) nyerte a kellemetlen stílusú rivális elleni meccset.

A találkozón a 36 éves Erdei nagyon hatékonyan használta villámgyors balegyeneseit, melyeket a korábbi vetélytársakhoz hasonlóan Onyango sem tudott lereagálni. Az amatőrök között vb- és Eb-győztes, olimpiai harmadik bunyós a balok mellett szép kombinációkat ütött minden menetben, ám kettes és hármas sorozatai után nem rontott rá ellenfelére.

"Madár" érezhetően nem akart meggondolatlanul támadni a folyamatosan imbolygó, elsősorban a nagy verés elkerülésére berendezkedett Onyango ellen, aki így szinte végig biztosan állt a lábán. A kiütés lehetőségéhez a negyedik menetben állt legközelebb a magyar, de a szakasz közepén kifejezetten nehéz helyzetben lévő riválist nem tudta megrendíteni. A találkozót így végigbokszolták a felek, Erdei győzelméhez viszont nem férhetett kétség, nagyobb tudása minden menetben nyilvánvaló volt, amit a pontozók is észrevettek.

"Noha nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert sok akciómra ráhúzhattam volna még, azt hiszem, jó bemutatkozás volt - nyilatkozta a Sport TV-nek a találkozó után minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolója. - Balzsay Karcsi bácsitól meg is kaptam a letolást az elmaradt ütésekért, s most már én is érzem, hogy volt bennem még bőven. Onyangóval egyébként vigyázni kellett, nem mehettem rá megállás nélkül, mert nagyon kemény ökle van, ráadásul mindig figyelni kellett, nehogy összefejeljünk, s még így is meglátszik a homlokomon a fejének a nyoma. Az az igazság, hogy megéreztem, régen nem volt meccshangulatban részem, és izgultam is egy kicsit az amerikai szereplés miatt. A csarnokban a meccs alatt szenzációs hangulat volt, nagyon jó volt magyarként ringbe lépni, a szurkolók szinte szétszedtek. Nagyon hálás vagyok. Most hazautazom, megölelem a családomat, és még jól átrágom magamban ezt a mérkőzést. Aztán a következő találkozóra már itt fogok készülni New Jerseyben."

A 36 éves Erdei legutóbb tavaly novemberben az olasz Giacobbe Fragomeni ellen mérkőzött, s lett akkori sikerével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka, míg azt megelőzően közel hat éven át volt a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka.

Az Onyango elleni siker Erdei 32. győzelme volt a profik között, s az első azóta, hogy 3+2 mérkőzésre szóló szerződést kötött a világ egyik leghíresebb promóterével, Lou DiBellával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!