Sport

2017.03.13. 18:45

Ezúttal a DPASE győzött

Dunaújváros - A Dunaújváros Sportcsarnokban rendezték meg szombaton a 2016/2017. évi Carissa női amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság második fordulóját.

Gróf András

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében megrendezett tornára szóló meghívást sajnos a székesfehérvári Ikarus-Maroshegy az utolsó pillanatban lemondta, de így is remek mérkőzéseket, és kiélezett csatákat láthattak a nézők. A sorozat délelőtti mérkőzései meglehetősen kiegyenlített küzdelmet hoztak, hiszen a hat lejátszott összecsapásból három döntetlennel ért véget, és csupán két alkalommal tudott kétgólos, vagy annál nagyobb arányú győzelmet aratni valamelyik együttes. A délutáni összecsapások már több gólt, és valamivel simább győzelmeket hoztak, aminek elsősorban a Dunaújváros PASE első csapata örülhetett. Kijelenthetjük, hogy a Dunaújváros PASE I - Baracs SE csata méltó befejezése volt a hölgyek küzdelmének. A találkozót az egész nap remekül teljesítő Szabó Alexandra és Varga Fanni találataival az újvárosiak nyerték, de a Baracs SE játékosainak sem volt okuk szomorkodni, hiszen újra bebizonyították, hogy csodálatos csapatuk van. Ráadásul továbbra is megmaradt az esélyük arra, hogy a további fordulók sikeres szereplése estén a bajnokságot is megnyerjék.

A Dunaújváros PASE két csapattal is pályára lépett Fotó: Ady Géza

A II. Carissa Női Amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság: 1. Dunaújváros PASE I, 2. Baracs SE, 3. Dunaújváros PASE II, 4. Holler UFC.

Az egyéni teljesítmények alapján a különdíjasok: Szabó Alexandra (Dunaújváros PASE I) legjobb játékos, Szabó Zsófia (Dunaújváros PASE I) legjobb kapus, Pasker Renáta (Baracs SE) gólkirálynő nyolc találattal.

A szombati játéknapon első helyen végzett Dunaújváros PASE I csapatának vezetője, Vigh György természetesen elégedett volt az eredményhirdetés után.

- Összességében egy jól sikerült torna volt, ám sajnálom, hogy csak négy csapat tudott részt venni a kupán. A Maroshegy hiányzott, és esetleg még egy hasonló erősségű gárda, de természetesen a győzelmünk értékéből ez semmit nem von le. Jó játék volt, jól játszott a csapatom, és örülök annak, hogy ma mi jöttünk ki küzdelemből győztesen.

Az eredményhirdetés után a pályára lépő együttesek és a szervezők összeálltak a mosolygós fotóra, ami megörökíti a kiváló hangulatot Fotó: DLSZ

Szabó Alexandra: - Igyekeztünk jól szerepelni, odatettük magunkat rendesen. Mindig szívesen jövünk erre a tornára, sok esetben akár két csapattal is. A különdíjat mindenkinek köszönöm, aki ezúttal engem látott a legjobbnak.

Szabó Zsófia: - Rendkívül jó torna volt. A Baracs elleni első mérkőzésünk volt a legnehezebb, az az 1-1-es döntetlen megint kiszúrt velünk egy kicsit, mert így a második, ellenük vívott meccs lett a sorsdöntő, hiszen azon múlt, hogy ki lesz az első és ki a második helyezett. Azon meglepődtem, hogy engem választottak a legjobb kapusnak, de nagyon örültem neki. A múltkori tornán ennél is jobban ment a védés, ma viszont csak két gólt kaptunk, gratulálok a csapatnak.

Pasker Renáta: - Ez egy színvonalas torna volt. Szerintem mindenki nagyon jól teljesített. Sajnos kevés tartalék játékosunk volt, sérülések, munkahelyi és iskolai elfoglaltságok miatt, talán emiatt nem sikerült ma az első helyen végeznünk. A saját teljesítményemmel meg voltam elégedve, örülök, hogy én szereztem a legtöbb gólt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!