foci

2019.05.25. 20:55

DUFK SE: Két ezüst az első évben!

Dobos László és Pap István összegezte az utolsó forduló eseményeit ,valamint beszéltek a mögöttük és az előttük álló feladatokról tervekről.

duol.hu

Mindkét korosztályban befejeződtek a bajnoki fordulók. U14-es korosztályunk a DPASE vendégeként lépett pályára és játszott egy igazi rangadót, mely nagy izgalmakat hozott. Vendéglátóink 4-1-re vezettek a mérkőzés vége előtt tíz perccel, de végül egyenlíteni tudtak fiataljaink így végül igazságos 4-4-es döntetlennel és egy ragyogó ezüstéremmel zárult a bajnokság számunkra, a bajnoki címet a DPASE csapata nyerte, ezúton is gratulálunk nekik!

Amatőr fotó

Felnőtt együttesünk az Alap csapatát látta vendégül a radari sporttelepen. Rendkívül motiváltan álltak bele fiaink a mérkőzésbe, hiszen még a forduló előtt a bajnoki cím elérésének esélye is fenn állt, hiszen a Nagyvenyim együttese egyetlen ponttal állt csapatunk előtt a bajnoki tabellán. A motiváltság és a szervezettség végül egy nagyarányú 12-0-ás sikert hozott! A bajnoki címet végül így is a Nagyvenyim csapata nyerte meg melyhez úgyszintén gratulálunk!

Amatőr fotó

Összegezve az elmúlt időszakot, rendkívül elégedettek vagyunk, hiszen mindkét csapatunk számára ez volt az első bajnoki idény és büszkén mondhatjuk el, hogy két ezüstérmet szállítottunk egyesületünknek és Dunaújvárosnak! Üde színfoltja lettünk mind a városi mind pedig a megyei sportéletnek! Jó példát mutatva ezzel mindenkinek aki a labdarúgást választja akár a mi egyesületünkben akár más egyesületben! Célunk továbbra is a sportra nevelés az egészséges életre való felkészítés és a profi játékossá válás feltételeinek megteremtése!

Ami a jövő szezont illeti felnőtt csapatunkkal már idén egy osztállyal feljebb szeretnénk versenyezni, utánpótlásunk pedig tovább bővül az óvodai képzésből kikerülő U7 es korosztállyal valamint részt kívánunk venni az U16 és az U19-es bajnokságokban is!

Végül szeretnénk mindenkinek megköszönni aki egyesületünket segítette, támogatta, külön köszönet Dunaújváros Önkormányzatának, hogy támogatta és segítette egyesületünket ebben a bajnoki szezonban! Hajrá Dunaújváros!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában