A Mezőfalvának most sokkal nehezebb dolga lesz Sárosdon

2018.11.09. 21:29

Dobogóst fogadnak a baracsiak

A Fejér megyei labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában vasárnap a tizenharmadik fordulót rendezik, a harmadosztály viszont már téli pihenőre vonult.

Horváth László

A Viszló Trans első osztályban a tabella tizennegyedik helyén álló Baracs gárdája a dobogó harmadik helyén tanyázó Főnix gárdáját fogadja. Az idegenben harmatosan szereplő baracsiak hazai környezetben sokkal veszélyesebbek, hiszen saját közönségük előtt eddig csak egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget. Igaz, a többi összecsapásuk döntetlennel zárult. Ezzel az eredménnyel talán most is elégedettek lennének. A mezőfalviak az elmúlt fordulóban valósággal kiütötték a szerzett pont nélkül sereghajtó Enyinget, ám ezúttal sokkal nehezebb dolguk lesz az élmezőnyhöz tartozó Sárosd otthonában. A vendégek számára a pontszerzés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a mezőny első felében végezzenek az őszi záráskor.

A mezőfalviakra nehéz feladat vár
Fotó: Horváth László

A forduló további mérkőzései: Bicske – Kisláng-Telmex, Lajoskomárom – Sárbogárd, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Martonvásár, Enying – Ercsi Kinizsi, Tordas – Ikarus-Maroshegy. Szabadnapos: Mór. A másodosztály Déli csoportjának programja a következő mérkőzésekből áll: Adony – Szabadegyháza, Seregélyes – Előszállás, MPF-Ráckeresztúr – Perkáta, Vajta – Nagykarácsony, Sárbogárd II – Szabadbattyán, Besnyő-Iváncsa II – Sárszentágota, Pusztaszabolcs – Káloz, Aba-Sárvíz – LMSK-Cobra. Minden összecsapás kezdési időpontja 13.30 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában