Sport

2009.10.28. 03:28

Dicséret nem jár senkinek

Dunaújváros - Nem csoda, hogy a fehérvári kudarc után csalódottan nyilatkozott Rapatyi Tamás a női kézilabdacsapat edzője. Halvány győzelmi remény után tízgólos vereség lett a vége.

Jankó Árpád

- A mérkőzés végére gyakorlatilag szétesett a csapat. Fegyelmezetlenség, dekoncentráltság, súlyos egyéni hibák miatt kaptunk ki. Sajnos ez azért is baj, mert kivétel nélkül mindenkire érvényes.

Pedig nagyon jól kezdett a Dunaújváros NKKSE a vasárnap esti fehérvári bajnoki mérkőzésen. Négy góllal is vezettek az Alcoa ellen, de ezt a különbséget nem tudta a vendégcsapat tartani. A hazaiak felállt hatos falával szemben gyengére sikerült az átlövők teljesítménye. Amolyan húszszázalékosnak mondható a lövések statisztikája.

Balogh Bea: - Hiába vezettünk az elején, de később a pontatlan, erőtlen lövéseink révén labdát szereztek a fehérváriak, és azonnal éltek a legnagyobb fegyverükkel, a lerohanásokkal. Ezúttal a csapatunkban nem volt egyetlen játékos sem, aki kiemelkedett volna a teljesítményével.

Talán az elején, az első félidőben Győri Ágnest lehetett dicsérni, de később, a második félidőben ő is megadta magát , hiszen előtte nem működött a védekezés. És ez a negatívum is mindenkit jellemzett.

Rapatyi Tamás szerint a fehérváriak teljes mértékben kihasználták a dunaújvárosiak hiányosságait, és a feldobott labdát a második félidőben könyörtelenül leütötték. Az első félidőben úgy ahogy még tartotta magát a Dunaújváros.

Október 31-én Hódmezővásárhelyre utazik a csapat. Le kell vonni a tanulságokat!

Címkék#kézilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!