Sport

2016.11.18. 20:50

Szombaton eldől a továbbjutás - előnyben az érdi csapat

Dunaújváros- Szombaton tehát eldől (18.30 órától): ki jut tovább az EHF Kupa-sorozatban: az Érd vagy a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata.

Gallai Péter

Dávid-Azari Fruzsina, a Kohász női kézilabdacsapatának szélsője csütörtökön közölte a DKKA vezetőségével, hogy kisbabát vár. Ezt a hírt megosztotta játékostársaival is, akik kitörő örömmel fogadták a bejelentést. Természetesen a vezetők, az edzők is gratuláltak Fruzsinak. Ő már a mai találkozón sem játszik. Ahogy Szemenyei István ügyvezető elmondta, Dávid-Azari Fruzsina egyéni program szerint továbbra is jár majd edzésekre.


Zdravko Zovko sok mindent látott már a kispadról - csodákat is Fotó: Ady Géza

Az ő hiánya azt jelenti, hogy komolyabb feladatokat kap a bajnokságban, más mérkőzésen a két fiatal szélső, Klujber Katrin és Grosch Vivien.

Szomorúan emlékszünk az első találkozóra, ahol a házigazda érdi együttes hétgólos győzelmet ért el a Kohász ellen. Ezt a hátrányt kellene ma behoznia a dunaújvárosi együttesnek. Hatalmas feladat, de nem példa nélküli. Ilyenre, nem is egyre a sokat megélt dunaújvárosi vezetőedző, Zdravko Zovko élénken emlékszik.

- Volt olyan eset, amikor a csapatom egy-kétgólos hátrányát sem tudta behozni a visszavágón, viszont a nyolcgólosat igen. A kézilabda nagyon gyors játék, minden megtörténhet percek alatt. Induljunk ki abból, hogy Érden az utolsó percben Oguntoye kifogott egy hétméterest, és így nem nyolc góllal kaptunk ki, csak héttel.

- Elfogadom ezt a sajátos elemzést, mert a játékosoknak szóló lélektani ráhatást is érzek benne. Igaza van, Mester. De maradjunk a szikár tényeknél...

- Onnan indulok, hogy Érden az első húsz percet alaposan elvesztettük, és már nem volt visszaút. Tehát nekünk a mérkőzés elejét is meg kell nyerni. Mondjuk az első harminc percet. Sok változás nem lesz a játékunkban, mert rövid volt az idő arra, hogy mást találjunk ki.

- Szinte a tökéletességet kell súrolnia a Kohász kézilabdájának. Ha lehet, részletezzük!

- Mindenkinek, kapusnak, mezőnyjátékosnak eksztázisban kell játszania. Hangsúlyozom, nem egy-két játékosnak, mindenkinek. És hatvan percig! Legyen bizalom: a játékosnak magával szemben, és a csapattal szemben is. Egyszóval: tömény profizmusra lesz ma szükség. Tudom, hogy ez nekünk nem könnyű lecke, mert sok fiatallal állunk ki, akik még nem rendelkeznek ezzel. De nincs más választásunk. Kovács Anna csapatkapitánynak vezéregyéniségként kell mozogni a csapatban, mert kell a másik segítése, a noszogatás, megnyugtatás, a biztatás. Megpróbáljuk akarattal, győzni akarással helyre hozni a múlt heti gyengébb szereplést. Lehet javítani.

Zdravko Zovko pályafutásában tehát voltak a mostani újvárosi esethez hasonlók. Amennyiben nem sikerül a hétgólos hátrányt behozni, játszottunk egy nagyszerű mérkőzést. Ehhez pedig még kell egy hangos, a csapatért kiáltó kiváló közönség. Érezze minden érdi, hogy ez a Kohász arénája, és érezzék az osztrák bírók is a pressziót, hogy itt értő a közönség.

Ma este is fontos feladat: nagyon kell segítenünk csapatunknak
a lelátóról




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!