Sport

2017.04.24. 19:55

Gorillaz - Steelers: Cápavadászat előtt

DUNAÚJVÁROS Bár jó teljesítményt nyújtott második elitligás mérkőzésén is a Dunaújváros Gorillaz, mégsem tudta megállítani a tavalyi bajnok Miskolc Steelers gárdáját.

Szabó Szabolcs

Hogy milyen kiegyenlített erőviszonyok is jellemzik a hazai amerikaifutball-bajnokság elitligáját, a HFL-t, azt jól mutatja, hogy az idei szezonban egy kivételtől eltekintve már nincs veretlen csapat. Ez az egy gárda azonban pont a címvédő és bajnokaspiráns Miskolc Steelers kollektívája, amely épp a DAK Acél Dunaújváros csapatát győzte le vendégként vasárnap délután.

A Gorillák álomszerűen kezdték a szezont. Meglepetésre nagy különbséggel intézték el a vaskos múlttal bíró Budapest Wolvest, így nem véletlen, hogy a vetélytársak is nagyon kíváncsiak voltak arra, mit is bír az újonc a legerősebbnek elkönyvelt magyar alakulattal szemben. Mint hétfői jelentésünkben már olvashatták, a Gorillák komoly kihívás elé állították a borsodiakat, a kőkemény csata után azonban a miskolciak húzták be a bajnoki pontokat. Az egyik mértékadó szakblog - fuzovalkifele.com - a lelátóról szemlézte a találkozót, és beszámoljuk szerint (is) élvezetes meccset láthattak a nézők, remek párharcokkal és egyéni megoldásokkal.

Minden dicséretet megérdemelnek a Gorillák

Az újvárosi csapat külön értékelésénél több játékos teljesítményét is méltatták: Mészáros Márton, Hegedűs Dániel, Varga Bence és Madarász Attila mellett Zilai János kapott jelest vasárnapi munkájáért a szakírótól.

Csapatunk neve mellett tehát egy vereség és egy győzelem szerepel a tabellán. A Miskolc Steelers gyakorlatilag fél lábbal már a rájátszásban érezheti magát, ám a körbeverések miatt a többieknek vért kell majd izzadniuk playoff-ért.

Az újvárosi Gorillák célja sem más, így kiemelt fontossággal bír majd a következő rangadó Győrben, a Cápák ellen május 7-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!