kézilabda

2019.01.24. 23:45

Bosszantó és fájó a mosonmagyaróvári vereség

Mérgesen vagy szomorúan, de tudomásul kell venni, hogy a Dunaújvárosi Kohász női kézilabda-együttese egymás után másodszor is vesztett egy góllal.

Jankó Árpád

Többször a csapat kezében volt a mérkőzés, ám végül nem tudtak élni a lehetőségekkel. Először a Debrecentől idehaza, szerdán pedig Mosonmagyaróváron 23–22-re. Ez utóbbi talán jobban fáj, hiszen az óváriak eddig kétszer nyertek és tízszer kikaptak a bajnokságban.

Pedig jól kezdődött a dunaújvárosiak szempontjából a meccs, hiszen már 4–0-ra is vezetett a Kohász. Majd – még a mérkőzés elején – a hazaiak „kiiktatták” a játékból durva megmozdulással a legfontosabb láncszemet, az irányító poszton kézilabdázó Szalai Babettet.

Szekerczés Luca (b) hét gólja is kevésnek bizonyult
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nem lehet kifogásunk az ellen, hogy fiatal hölgyek dirigálják (egyre többen) a mérkőzéseket, mert így a meccsek esztétikai értéke is növekszik. De félre a tréfával, a bíráskodásnak párosulnia kellene szakmai tudással, empatikus képességgel és komoly rutinnal. Tudniillik nem babra megy a játék. Komoly anyagiak kísérik a küzdelmeket, súlyos következményekkel. Elgondolkodtató, hogy az ­óváriaknak a két női bíró kilenc hetest ítélt, amíg a Kohásznak csak hármat. Holott többször is (lásd Szalai esetét) szikrázóan kemény stílusban kézilabdázott az Óvár, különösen a hajrában. Tilinger pedig bedobta a büntetőket, az utolsót a lefújás előtt néhány másodperccel (23–22).

Nos, térjünk vissza magára a játékra, amelynek eredményességét egészen a 49. percig el lehetett fogadni (17–18). De utána olyan rövidzárlat következett, tízperces tehetetlenség, tanácstalanság, főképp a támadójátékban, aminek hibái eldöntötték a két pont sorsát. Nagy luxus, hogy hatvan percből ötvenben vezet a Kohász, és tízet pedig elherdál a végén. Lehet keresni az okokat, és kell is javítani. Ám sok idő erre nincs, mert szombaton Érden kellene a negyedik helyen álló hazai csapattól pontot szerezni. Nagyon nehéz hatvan perc vár a mieinkre. Márpedig valamit ki kell találni szombatra.

György László: – Kiélezett küzdelem hajrájában csapatunk sok hibát követett el, így sajnos alulmaradtunk. Pedig többször is kezünkben volt a mérkőzés, ám nem tudtunk élni a lehetőségekkel. De nem csak mi hibáztunk, hanem a játékvezetők is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában