Beszélgetés

2017.10.25. 17:30

Gorilla az élvonalban! Interjú Bachrathy Kornéllal a helyi amerikai futball vezetőjével

Egyszerre két komoly ügyben is örömét fejezte ki Bachrathy Kornél, a MAFSZ főtitkára, akit egyebek közt arról faggattunk, hol tart ma a Dunaújvárosi Gorillaz amerikaifutball-csapata?

Pálinkás István

_3_251017_2

Az aktív sportvezetőt és játékost mindenképpen büszkeséggel töltötte el – amit egyébként hivatalos közleményükben is kiadott a MAFSZ -, hogy Varga Bence, a Dunaújvárosi Gorillák 19 éves saját nevelésű játékosa Ausztriában, a Swarco Raiders Tirolban folytathatja pályafutását.

- Az a megtiszteltetés érte, hogy Ausztria egyik topcsapata leigazolta. Gyakorlatilag már megkezdte a limitált munkát, ám rövidesen heti tíz edzés lesz rajta. Ez mutatja, hogy mi ott a szint. Ez a csapat voltaképpen nagyon magas szintet jelöl, sok az amerikai import játékos, Európa egyik élklubja. A hely pedig az amerikai futball fellegvára. Kíváncsian várjuk mielőbbi játékba állítását, amit mindig érdeklődéssel figyelünk majd.

A magyar bajnokságra tekintve, mi az üzenetértéke ennek a sikernek, játékoskiemelésnek?

- Eddig is volt már alkalom arra, hogy magyar játékosok nívós bajnokságban pályára tudtak lépni Németországban, Finnországban, Skandináviában néhány helyen. Ennyire jó csapatban viszont egyetlen magyar játékos játszik, Krizsai Botond a németeknél. Annyiból volt ez váratlan számunkra, hogy nem volt tudomásunk a tárgyalásokról, ám amikor megnézték a teljesítményét, közölték vele, hogy látják benne a potenciált. És meghívták.

Mi jellemzi a dunaújvárosi csapat állapotát, hiszen ez a siker is útjelölő?

- Nem változott túl sokat. Igazán sok játékos nincsen. Szűk kerettel készülünk, ám azt látom, hogy meglettek azok az alapok, akikkel továbbra is számolhatunk. Most úgy áll a helyzet, hogy képesek lehetünk megerősíteni a keretet külföldi játékosokkal is az ütőképesség miatt. A cél, hogy jobban szerepeljünk, mint idén. Idén is jól helyt álltunk, de folyik a munka. Toborzunk is, és fontos, hogy indítsuk a második számú csapatunkat tavasszal egy alsóbb osztályban, az alapok szélesítéséért. Bőven van dolgunk. A fiatalokkal való foglalkozás is zajlik, most végeztek az U-19-es bajnoksággal, 2-2-es mérleggel zártak. Nyilván az ifjúsági bajnokságnak a lényege a további játékra való felkészítés. Annak viszont örülök, hogy jövőre már a B csapatunkban mindenki fog tudni játszani, nem úgy, mint egy első osztályú elit csapatban, ahol már importok is vannak. Ide tényleg csak a legjobbaknak sikerül bekerülni. Ugyanakkor végre azt tudjuk mondani, hogy képesek vagyunk szereplési lehetőséget adni nekik. A cél úgyis az, hogy a legjobbak közé kerüljenek. Érdekes lesz a B csapat!

Túl a divaton attól népszerű az amerikai futball városunkban, mert egyébként is itt születnek a kimagasló teljesítmények, eléggé meghatározó csapatsportokban?

- Egyértelmű, hogy a dunaújvárosi amerikaifutball-csapat egy sikeresen szereplő, stabil csapat Magyarországon most már több, mint tíz éve. Ez mindenképpen annak köszönhető, amilyen képességekkel a Dunaújváros és környéki fiatalok és idősebbek rendelkeznek. Rengeteg valaha valamilyen sportot űző játékos jött közénk. Mivel városunkban az a ritkább, ha valaki nem sportol, ezért sokkal jobb alapanyagból tudtunk építkezni, mint bárhol másutt. Reméljük, ez a trend nem is fog változni. Várjuk azokat, akik jó alapokkal rendelkeznek és kipróbálnák a sportágat. Szerencsésebb, nyilván ha nem nekünk kell megmutatni, hogy mire való a súlyzó. Én hiszem, hogy továbbra is félni fogják az ellenfelek a Gorillazt.

Aktuális szövetségi szervezkedés zajlik, ami szintén örömmel tölti el?

- A jövő héten Lozanba repülünk, ahol is megpályázzuk a 2020-as egyetemi világbajnokság rendezését. Ezt a Székesfehérvár önkormányzatával karöltve tesszük, hiszen ott épült fel az első amerikaifutball-stadion. Azzal a helyszínnel kell, hogy a Magyar Amerikai Futballszövetség előadja a prezentációt. Nagy dolog volna egy világversenyt idehozni.

Meglesz?

- Jók az esélyek, azt gondolom.

Itthon tehát izgulhatunk egyfelől Varga Bencéért, hiszen a Raiders mérkőzés keretébe egyáltalán nem könnyű bekerülni. Ám Bence jó úton halad, hogy az egyik legjobb magyar játékos váljon belőle, vallja ezt Kornél is, aki azért azt is elárulta, hogy ugyan erősíteni kívánja a Gorillazt, de már nem irányítóként vesz részt majd a küzdelmekben. Lozan után reméljük és kívánjuk, másutt is nagy szükség lesz rá. Már csak egy hetet kell aludni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában