Sport

2017.02.06. 17:20

Az újvárosi bajnokok

Nyíregyháza/Dunaújváros - Harmincadik diákolimpiai aranyérmét szerezte meg a dunaújvárosi Hild szakközépiskola fiú röplabdacsapata a hét végén.

Móró Ákos

Február 2-án csütörtökön indult útnak Nyíregyházára a Hild József Szakközépiskolájának csapata, az út viszonylag rövid és zökkenőmentes volt, ám nagyon jó hangulattal telt - az újvárosi gárda nagy reményekkel és az arany éremre éhezve érkezett meg az Észak-Alföld második legnagyobb városába. Ezen az estén a csapat készülődött a másnap kezdődő hatalmas megmérettetésekre.

Az első meccset a kecskeméti Bolyai gimnázium legénysége ellen vívtuk, ha bár egyletünk kicsit az úttól kifáradva kezdte, a játékban egyre jobban bemelegedve mutatta meg a Bács-Kiskun megyeieknek erejét és ezzel 3:0-ás arányban nyert a Hirös város röpisei ellen. Délután a hazai középiskolás csapat lett az újvárosi röplabdázóinak ellenfele, ezen a meccsen szintén 3:0-ás aránnyal kerekedett felül csapatunk ellenfelén.

A diákolimpiát harmincadszor is megnyert hildes csapat tagjai. Balról Barna Péter kísérő tanár, mellette Szücs Ákos csapatvezető
Fotó: Hild

Másnap következett harmadik csoport meccsünk melyen a kaposvári Eötvös Loránd Szakközépiskola alakulatát tudtuk egy fordulatokban gazdag meccsen 3:0 arányban a hátunk mögött hagyni. Csoportelsőként végezve délután következett egy nagyon fontos meccsünk, az elődöntő, ahol a szolnoki Széchenyi István Gimnázium röplabdacsapatát egy remek hangulattal telő izgalmas meccsen keresztül jutottak a hildesek a döntőbe.

Másnap következett a mindent meghatározó meccs, melyet a kaposvári Munkácsy Mihály röplabdásai ellen vívtunk. A meccs első szettjében ellenállást nem tűrve indítottunk, a pályán és azon kívül remek hangulattal rengeteg néző előtt nyertük meg az első szettet. A második játszmában a játékkedvet megtartva meneteltünk tovább eldöntve a második szett kimenetelét. A harmadik összecsapás egy kicsit nehézkesebb lett.

Ellenfelünk ugyanis változtatva felállásán más játéktempóban és újult erővel vágott neki a viadal harmadik részének. Ez nem okozott gondot a Szücs Ákos által vezérelt gárdának a játékot szorosan kézben tartva nyert a Dunaferr Se fiataljaira épülő csapat ezzel kivívva iskolája számára a harmincadik diákolimpiai aranyérmet, evvel egyetemben az indulási jogot Magyarország színeiben a 2018-ban tartandó brnói világbajnokságra.

A csapat tagjai: Bohnicsek Szilveszter, Szabó Péter, Nemes Gábor, Hartyányi Gergő, Kiss Marcell, Novokrescsenszkov Viktor, Guzmics Richárd, Ihász Benett, Matyiák Árpád, Csizmadia Tamás, Móró Ákos

Csapatvezető: Szücs Ákos

Kísérő tanárunk: Barna Péter

Különdíjasaink is voltak. A legjobb támadó: Bohnicsek Szilveszter. A legjobb feladó: Guzmics Richárd. A legjobb felkészítő testnevelő: Szücs Ákos



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!