bajnok

2019.05.21. 14:19

Andy Murray Wimbledonban térne vissza

A csípőműtétje után lábadozó sportoló a tenisztorna párosversenyében lépne újra pályára.

Az egyesben korábban világelső, kétszeres wimbledoni bajnok játékos kedden egy napilapban azt mondta: „nagyon csekély” az esély arra, hogy az egyéni szerepéléshez megfelelő erőnléti állapotba kerüljön, ám a párosban való indulása „lehetséges”.

Murray januárban, az ausztrál nyílt teniszbajnokság előtt úgy fogalmazott, folyamatos fájdalmai miatt visszavonul.

A hónap végén aztán másodszor is kés alá feküdt a csípőjével, amivel előtte közel két évig bajlódott, és amelyet egy évvel korábban is megműttetett. Márciusban a 32 éves játékos már bizakodóbb volt, és az év második felére tervezte visszatérését. Április elején Instagram-oldalán posztolt arról, hogy ismét a pályán van és immáron fájdalom nélkül teniszezik.

„Ha továbbra is minden ilyen jól alakul, meg fogok próbálkozni egyesben is a visszatéréssel, aztán majd meglátjuk, mi történik”

- jelentette ki a brit versenyző.

Murraynek június 18-ig van lehetősége szabadkártyát kérni a wimbledoni teniszbajnokságra, amelyet idén július 1. és 14. között rendeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában