Sport

2016.11.20. 18:45

Rengeteg gyakorlás után mutatkozhattak be a DÖSE bokszolói

Dunaújváros - Remek összecsapásokat hozott szombaton az első ízben megrendezett ökölvívó gála, amelyet több száz néző tekintett meg a helyszínen, az egyetem csarnokában. A Dunai Ökölvívó Sportegyesület rendezte közép-dunántúli régió és Erdély amatőr ökölvívóinak csapattalálkozóján több dunaújvárosi sikernek is örülhettünk.

Szárszó Lajos

A szervező Dunai Ökölvívó Sportegyesület a látvány mellett a jótékony célt is zászlajára tűzte, méghozzá nagy sikerrel! A teljes jegy-, valamint a támogatói jegyek bevételét a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának ajánlották fel, valamint a DÖSE Nagy Kamilla gyógyulását százötezer forinttal támogatja. A rendezvény, amelynek támogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, fővédnöke Dunaújváros és Fejér megye díszpolgára, dr. Dorkota Lajos volt, természetesen főként a pofonokról, a nagyszerű csatákról szólt, amelyeken szépen szerepeltek a dunaújvárosi öklözők.

A hazai versenyzők közül nyolcan léptek a kötelek közé: Prétor Erik, Oláh Barnabás, Csavajda György, Skanada Krisztián, Mendi Krisztofer, Dodó Norbert, Orsós Dániel, valamint Oláh Antónia rengeteg gyakorlás után próbálta ki magát a nemzetközi mezőnyben, ráadásul többen remek győzelmeket aratva.

A kék mezben fellépő Oláh Antónia pontozással kapott ki

- Nagyon nagy összefogással sikerült létrehozni ezt az amatőr boksz gálát, amelyhez városunk önkormányzata azonnal segítő kezet nyújtott. Köszönet a kisebb és nagyobb helyi vállalkozásoknak is, akik nélkül nem sikerült volna ilyen színvonalas tornát létrehoznunk. A nálunk szereplő csapatok visszajelzései jók. Mindenki meg volt elégedve a rendezéssel, a helyszínnel, amelyek alapján bízunk abban, hogy ezzel bunyósaink számára hagyományt tudtunk teremteni. Köszönjük fővédnökünknek, dr. Dorkota Lajosnak segítségét, valamint Dunaújváros önkormányzatának támogatását. Hálás vagyok minden támogatónak, szervezőnek, sportolónak, hogy közös erővel sikerült megrendeznünk ezt a gálát - fogalmazott összegzésében boldogan Hosszú János, a helyi roma nemzetiségi önkormányzatának elnöke.

Egykori profi világbajnokunk, Nagy Csonttörő János is megtisztelte jelenlétével az eseményt, aki szintén pozitív érzésekkel távozott:

- Nagyon örülök, ha bemutató mérkőzésen is, de ilyen sok fiatal mutathatta meg tudását. A rendezés kiválóan sikerült, csodás volt a légkör és a hangulat egyaránt. Biztos vagyok abban, hogy ez csak az első torna volt Dunaújvárosban, amelynek számos folytatása lesz a jövőben. Bízom abban, hogy egyre több sportoló kopog majd be nem csak az övékén, hanem az ország összes boksztermének ajtaján, akik közül majd a jövő bajnokait lehet kinevelni. Jelenleg edzőként dolgozom, így még az is lehetséges, hogy legközelebb pont a dunaújvárosiak ellen lépünk ringbe.

Több korosztályban mutatták meg tudásukat a dunaújvárosi ökölvívók, akik sokat készültek  Fotó: Ady Géza

- Örömömre szolgált, hogy elmondhatjuk, Dunaújváros ismét rendelkezik amatőr ökölvívó csapattal. Fantasztikus érzés, hogy nemrég alakult klubunk egy ilyen nagyszabású eseményen mutatkozhatott be. A gála rendkívül jól sikerült, versenyzőink közül voltak, akik remekül, voltak, akik gyengébben teljesítettek. Nagy öröm, hogy két esetben kiütéssel fejeztük be a meccset. Ez tudjuk, ám ez még csak az út kezdete, így megyünk tovább - mondja büszkén a DÖSE edzője, Kovács Richárd.

A dunaújvárosiak eredményei.

Prétor Erik - Condea Rares Ionec (KROU) - technikai KO vereség.

Oláh Barnabás - Rózsás Gyula (KSI) - KO győzelem.

Csavajda György - Nagyosi Mátyás (KROU) - bemutató mérkőzés.

Skanada Krisztián (DÖSE) - Kulbert Krisztián (VGY) - KO győzelem.

Mendi Krisztofer (DÖSE) - Muresan Ioan - technikai KO vereség.

Dodó Norbert (DÖSE) - Szabó Kristóf (KSI) - technikai KO vereség.

Orsós Dániel (DÖSE) - Pál Norbert (BSE) - bemutató mérkőzés.

Oláh Antónia (DÖS) - Szabó Andrea (BSE) - pontozásos vereség.

Különdíjak.

Bordi Krisztián (KROU), legtechnikásabb erdélyi bokszoló.

Kaiser Roland (TBS), legtechnikásabb hazai bokszoló.

Muresan Ioan (KROU), legharcosabb erdélyi bokszoló. Kecskeméti Roland (Tata), legharcosabb hazai bokszoló.

Legtechnikásabb mérkőzés díja: Gyene Tamás (VGY) - Végler Gábor (BSA).

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!