Ágoston Zita: Ma is csúcstartó

- Azután Paszternák László vett át. Négy év telt el addig, amikor már elmondhattam magamról: jól megy ez nekem, nemcsak kedvtelésből futok. Tizennégy évesen lettem harmadik az országos serdülő bajnokságon. Két év múlva Barnaki Ferenc lett az edzőm. Ő a rengeteg és az intenzív munka híve volt.

Arra a kérdésre, hogy mindezt miképp lehetett elviselni egy fiatalnak, Zita elmosolyodik. Azt mondja, sosem érezte az edzéseket, a szenvedést, a sok-sok futást tehernek. Azaz szeretett futni.

- Nekem szerencsém volt, mert minden edzőm a korosztályomnak megfelelő terhelést adott. Egyszóval: jó kezekben voltam. Nem is az ellenfelet akartam legyőzni, hanem elégedett kívántam lenni önmagammal. Talán ezért született annyi második helyem? Utólag már tudom, egy profinál ez nem jó tulajdonság.

Ekkor már Budapesten, a Honvédban futott. És jöttek sorban az eredmények.

- Kezdjük azzal, hogy 1983-ban Schwechaton az ifjúsági Európa-bajnokságon (Kohász-versenyzőként), háromezer méteren lettem második. Beválogattak az olimpiai keretbe. Ott is maradtam.

Ezt is úgy meséli, hogy nagy szomorúságot nem érzek a kijelentés mögött.

- Los Angeles lett volna az első lehetőség, majd Szöul, de akkor már olyan erős szinteket állított fel a szövetség, hogy senki sem tudta teljesíteni. Háromezer méteren nem indult magyar Koreában.

Harminckilencszeres magyar válogatott. Büszke a spliti Európa-bajnokságon elért háromezres hetedik helyére. Fedett pályán, Eb-n negyedik, vébén hetedik lett.

- Összességében örömmel gondolok vissza a sportpályafutásomra. A korosztályos bajnoki címeket nem is számolom. Háromszor voltam felnőtt magyar bajnok. És lehet, most meglepem (meglepett - a szerk.): jelenleg is fennáll fedett pályán a csúcsom, a 8:55 háromezer méteren. Sőt, a junior tízezres csúcsom is él még! Még egyszer vállalnám ugyanezt. Szép fokozatosan hagytam abba a futást. Megszületett Csaba fiam. Már tizenhat éves, és ő is fut.

Ágoston Zita kilenc éve edzősködik a kicsiknél és a nagyoknál. Mi több, Ilisz Pál veterán futó is a tanítványa , helyesebben ő a szakmai tanácsadója Ilisznek, akivel kezdő korában még együtt rótta a köröket.

- Imádom az edzősködést. Egyetlen célom, hogy kihozzam a futóból azt, amire a tehetségével, szorgalmával képes. A Kácser-lányoknál ez négy évbe került, de sikerült.

Természetesen nem lehetett kikerülni az atlétika mostoha sorsát. Erre csak annyit válaszolt:

- A mi időnkben volt öltözőnk, szekrényünk, vagyis helyünk volt a Kohász-pályán. Most csak azt szeretném, ha lenne egy rekortán pályánk. Bízom abban, hogy tovább nem romlanak a feltételeink. Ha nem, akkor valahogy csak megleszünk.

Beszélgetésünk vége felé elcsípem azt a pillanatot, amikor érezhető: nehezen tudja palástolni az érzelmeit.

- Azt az örömöt, amit a gyerekek, a fiatalok adnak nekem, semmi sem pótolja. Ebben a jó szellemű, remek társaságban, a pályán nagyszerűen érzem magam. Hálás vagyok mindezért a sorsnak.