Sport

2017.03.11. 19:55

A visszavágón is kikapott a Dunaújváros

Nem jött össze a bravúr a Dunaújvárosnak a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében.

A magyar együttes, miután idehaza három góllal veszített, a szombati spanyolországi visszavágón nyolc góllal kapott ki a címvédő Sabadelltől.

Így az újvárosi alakulat átkerült az európai szövetség (LEN) másik sorozatának, a LEN Kupának a négyes döntőjébe, amelyet április 14-15-én rendeznek meg.
Eredmény, Euroliga, negyeddöntő, visszavágó (a LEN honlapjáról):

CN Sabadell (spanyol) - Dunaújváros 19-11 (6-3, 4-2, 3-4, 6-2)
a magyar csapat góldobói: Szilágyi 3, Gurisatti, Horváth, Menczinger 2-2, Vályi F., Garda 1-1

A dunaújvárosi 9-12 után nagyon nem bízhatott Mihók Attila együttese abban, hogy ott lehet az Euroliga Final Fourjában, ahhoz egészen bámulatos bravúrral kellett volna kirukkolnia, csakhogy a Sabadell szemernyi esélyt sem adott riválisának. Már az első játékrészben három találattal elhúztak a spanyolok, két negyed után pedig öt gól volt az előnyük. A harmadik nyolc percben 5-11-ről 9-13-ra még visszakapaszkodott ugyan a magyar csapat, a vége azonban súlyos, 19-11-es vereség lett. 

Az El negyeddöntőjében érdekelt másik magyar gárda, az UVSE este próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a szintén spanyol Mataro otthonában, ahol - a hazai meccset követően (10-9) - minimális előny birtokában száll medencébe.

 

 

Az UVSE sem jutott be a négyes döntőbe

A Dunaújváros után az UVSE-nek sem sikerült bejutnia a női vízilabda Euroliga négyes döntőjébe: a fővárosi együttes az itthoni egygólos győzelem után a szombati visszavágón, Spanyolországban néggyel kikapott a Matarótól.

Kiesése nyomán mindkét magyar gárda a LEN Kupa Final Fourjában folytathatja nemzetközi szereplését.

Eredmény, Euroliga, negyeddöntő, visszavágó (a LEN honlapjáról):

Mataro (spanyol)-UVSE 12-8 (4-3, 2-1, 4-2, 2-2)
a magyar csapat góldobói: Keszthelyi 3, Tóth, Csabai 2-2, Czigány 1
Továbbjutott: Mataro, 21-18-as összesítéssel

Az első játékrészben még tartotta magát az UVSE, s a nagyszünetig is csupán kéttalálatnyi hátrányban volt. A harmadik játékrészben azonban már négygólosra hízott a hazaiak előnye, s közelebb nem is engedték magukhoz a magyar bajnok és kupagyőztes együttest, amely tavaly másodikként végzett az El-ben.  

Az Euroliga négyes döntőjének a Mataro és a címvédő spanyol Sabadell mellett tagja még az orosz Kirisi, amely a szintén orosz Hanti-Manszijszkon jutott túl kettős győzelemmel, továbbá a görög Olympiakosz, amely az idegenbeli 10-10 után szombaton Athénban 11-10-re verte az olasz Padovát. 

Az UVSE a Dunaújvárossal együtt átkerült az európai szövetség (LEN) másik sorozatának, a LEN Kupának a négyes döntőjébe, amelyet április 14-15-én rendeznek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!