Sport

2011.04.06. 02:25

A vasvárisok alsós sakkozói remekeltek

Dunaújváros - Több mint száz iskola sakkcsapata vágott neki a városi és megyei selejtezőknek, s végül a legjobb harminc került a döntőbe. Közöttük a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola sakkozói is.

Jankó Árpád

A minden évben tapasztalható magas színvonalat igazolta ezúttal is a verseny. A diákolimpia tavalyi országos döntőjére utalva, csak emlékeztetőül: a 2010-ben győztes szombathelyi csapatban a világ egyik legfiatalabb nemzetközi nagymestere, Rapport Richárd is asztalhoz ült. Vagyis minden tehetség részt vesz a diákolimpiákon. Most is ez jellemezte az országos döntőt. Az idei résztvevőknek nagy megnyugvást jelentett, hogy Richárd már kiöregedett az általános iskolai mezőnyből. A vasvárisok alsós sakkozóinak az ilyen mezőnyben megszerzett hatodik helyezését csak dicsérni lehet. A Madarász Ákos, Tar Balázs, Németh Noémi, Madarász Bálint összeállítású együttes kiegyensúlyozott teljesítménnyel érte el ezt a kimagasló eredményt. A Katona Ferenc, Klimkó Csaba, Némethné Bátai Ibolya, Csathó Gábor edzői négyes nagyszerű munkája ismét meghozta a sikert. A bizonyított komoly szakmai munka után következhet a folytatás. Az egyéni országos döntőben három vasváris sakkozik, és a tavaly végzett, jelenleg a Rudas iskola színeiben induló Katona Ivett is asztalhoz ül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!