Sport

2007.02.13. 03:27

A vasutas gárda kisiklatva

Dunaújváros (gp) - Rangadót játszott a hétvégén az NB II Közép-csoportjában szereplő Dunaújvárosi AC férfi tekecsapata. A mérkőzést hazai környezetben rendezték.

Gallai Péter

DAC - Rákoshegyi Vasutas 5-3 (3070 fa- 2930 fa)Dunaújvárosi AC: Lakatos Gábor 515 fa, ifj. Czeilinger Mihály 496 fa, Berze László 575 fa, Budai Ádám 459 fa, Kovács György 537 fa, Horváth Lajos csere Budai László 488 fa. Edző: Badi Mihály, Budai László.

Valóban rangadóra lehetett számítani, hiszen a hazaiak a második, míg a vendég Vasutas a harmadik helyen állt a forduló előtt. Ennek megfelelően az utolsó párosig szoros volt a találkozó. Ekkor a DAC-nál a hetvenkettedik gurítástól már a csapat egyik edzőjét, Budai Lászlót is be kellett cserélni, hogy biztos legyen az egyéni pontszerzés. A tréner rutinosan és jó játékkal biztosan szerezte meg az egyéni pontot, és a több ütött csapatfáért járó plusz két pontot is a DAC kapta. Ezzel lett 5-3 a vége a mieink javára. A sikerrel megszilárdította második helyét a dunaújvárosi együttes. A találkozón ki kell emelni a mezőny legjobbját, az ifjúsági korú Berze Lászlót, akinek 575 ütött fája a Szuperligában is dicséretes teljesítmény lenne.

A hétvégén bajnoki szünet lesz, mert ekkor rendezik meg Csóron a megyei egyéni bajnokságot, amelyen a DAC nyolc játékosa vesz részt. Ugyanekkor Pápán a területi diákolimpia fináléja lesz, ahol a szakosztályt négyen képviselik. A szünet után a bajnokságban a listavezető Rákoskert otthonába látogatnak tekézőink.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!