Sport

2015.05.19. 14:47

A MOL Ligára készülnek - Hét játékossal már megegyeztek a Dunaújvárosi Acélbikák

Dunaújváros - Június 15-ig lehet nevezni a jégkorong MOL Ligába. A jelek szerint a főszponzorát vesztő kétszeres bajnok DAB is ott lesz a mezőnyben.

Agárdy Csaba

Márciusban derült ki, hogy a Dunaújvárosi Acélbikákat kilenc éven keresztül támogató főszponzor, a Docler Holding a szeptemberben induló szezonban már nem támogatja a dunaújvárosi csapatot. Sokáig arról lehetett hallani, hogy a felnőtt jégkorong megszűnik a városban. átmenetileg mindenképpen. Azóta valamit javult a helyzet, legalábbis erre lehet következtetni Azari Zsoltnak, a DAB elnökének az utóbbi időben adott nyilatkozataiból, ugyanis többször hangot adott annak, hogy a csapat alaposan csökkentett költségvetéssel, jórészt junior korú játékosokkal, de benevez a MOL
Ligába.

A csapat menedzseri feladatait a nyári átmeneti időben ifjabb Azari Zsolt látja el. A DAB játékosától nem áll messze ez a feladat, hiszen mesterképzésen idén végez majd a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán.

- Ebben a remélhetőleg csak átmeneti időszakban édesapám a szponzorkereséssel foglalkozik, én viszem a napi dolgokat, és az a feladatom, hogy új csapatot építsek fel, én tárgyalok most a játékosokkal. A legutóbbi csapatunkból Mestyán Istvánnak és Hajek Márknak még él a szerződése, a többieké lejárt. Viszont megegyeztünk már Léránt Renéval, Hruby Gellérttel, Magosi Erikkel, Szepessy Mátéval, Szepessy Bálinttal és Dörök Bencével. Tizenkét junior korú játékosunk alkotja még a keretet, keményen edzünk szárazon, készülünk a szezonra, Somogyi Szabolcs erőnlétiedzőnk vezetésével - tudtuk meg Azari Zsolttól.

A főállásban válogatott hokis elmondta, hogy most nagyon szűken vannak, nincs még edző sem, és a játékos keret is mesze van a végsőtől. Ifjabb Azari elmondta, hogy reménykeltő tárgyalásokat folytat a klub a főszponzor megszerzésének érdekében. Ezért bizakodik a jövőt illetően. Az biztos, hogy mint a MOL Liga alapítói elindulnak a bajnokságban. Hogy milyen erősségű csapattal és milyen edzővel, ez egyértelműn pénzkérdése.

Eddig a legutóbbi kiírás mind a nyolc klubja jelezte, hogy a szeptemberben induló sorozatban is ott kíván lenni. Vagyis a Corona Brassó, a HSC Csíkszereda, DAB, a Debreceni HK, az Érsekújvár, a Ferencváros-ESMTK, a Miskolci Jegesmedvék és az Újpesti TE jelen állás szerint ott lesz a mezőnyben. Két új jelentkező is akad, a székesfehérváriak Fehérvár néven indítanának csapatot, amelyben az akadémia junior gárdájábóll kiöregedett, de az EBEL-csapatba be nem férő játékosok, illetve az EBEL-keretből visszajátszó hokisok szerepelnének. A másik kérvényező a MAC Budapest, amely tavaly az EBEL junior bajnokságában szereplő együttesét megerősítve nevezne a MOL Ligába.

A liga május 28-án ül össze, és dönt arról, hogy felveszi-e a két új jelentkezőt. Ebben az esetben szeptemberben tíz csapattal indulna el a MOL Liga.

Vasárnap fejeződött be a jégkorong-világbajnokság Csehországban. A döntőben Kanada ritkán látható remek játékkal 6-1-re verte meg Oroszországot. A kialakult végeredmény után már ki lehetett számolni, hogy ki melyik csoportba kerül jövőre az oroszországi vébén. Egy-két kérdőjel azért adódott, de tegnap hivatalossá vált, hogy miként néznek ki a csoportok. Magyarország az A-ba került.

A csoportok beosztása:

A csoport (Szentpétervár): Kanada, Finnország, Egyesült Államok, Szlovákia, Fehéroroszország, Franciaország, Németország, Magyarország.

B csoport (Moszkva): Oroszország, Svédország, Csehország, Svájc, Lettország, Norvégia, Dánia, Kazahsztán.

A világbajnokság végeredménye:

1. Kanada, 2 Oroszország, 3. USA, 4. Csehország, 5. Svédország, 6. Finnország, 7. fehéroroszország, 8. Svájc 9. Szlovákia, 10. Németország, 11. Norvégia, 12. Franciaoszág, 13. Lettország, 14. Dánia, 15. Ausztria, 16. Szlovénia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!