Sport

2016.02.17. 18:59

A mini hokisok újabb sikere: Korosztályuk „EBEL-bajnokságát” a dunaújvárosi gyerekek nyerték meg

Dunaújváros - A DAB U10-es jégkorongcsapata remek szezonzárás előtt áll. Ebben az idényben már többször is bizonyították tehetségüket. Legutóbb a MAC Budapest nemzetközi tornáján.

Agárdy Csaba

A dunaújvárosiak jó sorozata tavaly decemberben a hazai rendezésű Santa Claus Cup megnyerésével kezdődött. Az évadban elsők lettek az EMHL-ben, a minik „EBEL"-jében. A sorozatban tizenhat csapat indult, csehek, szlovákok, osztrákok és három magyar (DAB, UTE , Vasas). A bajnokság tornarendszerben zajlott, a dunaújvárosiak ötön vettek részt, a mérlegük tizenhárom győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

Január utolsó hétvégéjén Budapesten a Tüskecsarnokban a MAC Kupán szerepelt a DAB - két csapattal. Az A jelű alakulat veretlenül, nyolc győzelmet aratva szerezte meg az első helyet. A B-csapat a kilencedik helyen végzett tizennégy együttes között.

A Dunaújvárosi Acélbikák U10-es csapata. Hátsó sor (balról jobbra): Kis Attila (edző), Tokaji Viktor (a MAC felnőtt csapatának Dunaferr-nevelésű játékosa), Jávorics Gábor (edző). Középső sor: Gubits Zsófia, Horváth Alex, Kuminka Zsombor, Débics Dávid. Alsó sor: Pinczés Kamil, Karaisaridis Georgios Molnár Botond, Nagy Benjamin, Barna Olivér. Elől: Leitgieb Dominik. Fotó: amatőr felvétel

Eredmények. DAB A: - MAC B 7-0, - Brassó B 30-0, - Sportországi Cápák 14-2, - Csíkszereda 9-1, - MAC C 35-0, - KMH 14-2. Elődöntő: Fehérvár 12-4. Döntő: Brassó A 7-2.

DAB B: - HK Slavija (bolgár) 7-4, - Csíkszentimre 22-4, - MAC A 3-6, - KSI 5-7, - Fehérvár 1-17, - Brassó A 19-1, - Brassó B 6-4. Kilencedik helyért: - Slavija 7-2.

DAB A: Barna Olivér, Gubits Zsófia, Horváth Alex, Leitgieb Dominik, Débics Dávid, Karaisaridis Georgios, Kuminka Zsombor, Molnár Botond, Nagy Benjámin, Pinczés Kamil

Edző: Jávorics Gábor, Kis Attila, Babic Vladimír

DAB B: Borbély Áron, Katona Levente, Szakács Bence, Szabó Benjámin, Nagy Dominik, Szentandrássy Noel, Erdősi Csanád, Jelinek Raven, Makovics Gábor, Vargyas Áron

Edző: Jávorics Gábor, Kis Attila, Babic Vladimír

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!