Sport

2013.04.08. 18:09

A magyar csapat utolsó meccse a vébé előtt

A vasárnap kezdődő divízió I-es jégkorong-világbajnokság előtt a magyar válogatott kedden lejátssza második, egyben utolsó felkészülési mérkőzését. A mieink 19 órakor a Jégpalotában Japánnal mérkőznek.

Agárdy Csaba

Az első felkészülési mérkőzése a magyar csapatnak vasárnap Dunaújvárosban volt, amikor a lengyeleket 4-2-re legyőzte. Azon a találkozón látszott, hogy válogatottunk még nincs csúcsformában és talán az is, hogy az új szövetségi kapitány, Rich Chernomaz játékszisztémáját még nem teljesen sajátította el a társaság. Vagy csak egyszerűen az 1-3-1 formáció nem fekszik a csapatnak. De a vasárnapi világbajnoki rajtig, amikor Nagy-Britannia lesz az ellenfél (19.30 óra) még van idő csiszolni a játékot. 

Mai ellenfelünk Japán a világbajnokságon is riválisunk lesz, velük április 20-án játszunk, az lesz a vb utolsó mérkőzése. Az utóbbi években mindig egy csoportban vagyunk velük. 2011-ben az ugyancsak budapesti vb-re nem tudtak eljönni, mert előtte rázta meg az országot egy hatalmas földrengés és cunami. Tavaly Szlovéniában viszont 5-1-re legyőztük őket. 

Japán egészen 2004-ig a világbajnokság "A" csoportjának volt a tagja, igaz, ez annak is köszönhető volt, hogy nem eshettek ki az elitligából, mivel a nemzetközi szövetség egy ázsiai csapatot mindig akart látni a legjobbak között. Így többször hiába búcsúztak volna  az "A" csoporttól, mivel mindig megnyerték az ázsiai selejtezőt, így megúszták az első osztálytól való távozást.

 

A magyar válogatott egyik legrutinosabb tagja a Sapa Fehérvár AV19 csatára, Kovács Csaba (Fotó: Lázár Zsolt)

2005-től viszont Ázsia nem automatikusan tagja az elitnek, így Japán azóta a divízió I-ben szerepel, és próbálja kiharcolni a visszajutást az "A" csoportba. Ez azonban egyszer sem sikerült nekik. A japánoknak 19 975 igazolt játékosuk, 99  fedett és huszonöt nyitott jégpályájuk van. Tehát a számok alapján mindig bravúrnak számít a mieink számára legyőzni őket. Legjobb csapataik a 2003-ban létrehozott Ázsia Ligában játszanak, amelyben kínai és dél-koreai klubok szerepelnek. Az idén hét csapat nevezett a ligába, aminek színvonala igen magas, sok légiós, sok NHL-játékos szerepel a csapatokban. Az idén a bajnoki címet a Tohoku Free Blades szerezte meg. Érdekesség, hogy a csapat egyik edzője az a J. P. MacCallum, aki két éven keresztül Dunaújvárosban dolgozott. 

A japánok már megérkeztek Magyarországra, három kapussal és húsz mezőnyjátékossal. Legnevesebb hokisuk a kapus Yutaka Fukufuji, aki korábban az NHL-ben is szerepelt. Szövetségi kapitányuk a kanadai származású, de már német állampolgár, Mark Mahon. Van egy honosított kanadai védőjük, a harminchárom éves Aaron Keller. Érdemes megjegyezni a svéd Mora IK-ban légióskodó Yuto Osawa nevét is. Válogatottjuk többi tagja mind Japánban játszik, a Nikko Ice Bucks, az Oji Eagles, a Tohoku Free Blades, a Nippon Paper és a Waseda University csapataiban.

A legtöbb játékos - kilenc -, az Ázsia Liga második helyezettje, az Oji Eagles-ből került ki. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!