Sport

2006.06.29. 02:27

A legnagyobb seregszemlén jártak

Mórocz Zsolt

Az ország legnagyobb utánpótlás seregszemléjén Fejér megyét két polgárdi csapaton kívül Rácalmás, Mezőfalva, Adony képviselte, ami már önmagában véve is figyelemreméltó teljesítmény. A Mini Vb 2006 névre keresztelt rendezvény helyszíne a Budapesti Olimpiai Sportközpont volt, ahol nem kevesebb, mint huszonegy pályán zajlottak a mérkőzések péntektől vasárnapig.

Az ország húsz legjobb ovis gárdája között ott volt a Rácalmás-Adony vegyes csapata. A sorsolás érdekesen alakult, mivel a tavalyi tanévzáró első három helyzettje egy kvartettbe került. A mieinknek ez sem jelentett problémát csoportelsőként végeztek. Ám a legjobb nyolc között a Nyúl-Aranykapu útjukat állta. Érdekesség, hogy az U7-es korcsoportot végül az a Pécsi Sportóvoda nyerte, amely a csoportban mögöttünk végzett. Ugyancsak sikeresen vette a küzdelmeket az U13-as Rácalmás - Mezőfalva gárda, amely végül a 17-32. helyen fejezte be a küzdelmeket hatvan együttes közül.

A többieknek ezúttal nem sikerült a továbbjutás, de így óriási élménnyel gazdagodtak, és ne feledjük azt sem a területi döntőn ők is bizonyítottak. Szintén Fejér megyei vonatkozás, hogy a megnyitón hatszáz ember előtt a rácalmási Violin művészeti iskola tanulói adtak műsort.

Mivel minden tehetséges, a sportot és a mozgást szerető fiatalember (illetve hölgy, mert a csapattagok között találunk lányokat is!) megérdemli, álljon itt a döntőbe jutott csapatok teljes névsora.

U7-Rácalmás-Adony Balogh Ádám, Halasi Kristóf, Szabó Marcell, Rosta Miklós, Rosta Bálint, Bényei Ákos, Konics György, Bere Dávid, Kárász Patrik, Raffai Dominik. Edzők Kiss Ildikó illetve Pletser Nándor.

U9-Mezőfalva Kovács Ádám, Balogh Imre, Póch Máté, Szabó Krisztián, Németh Attila, Sági Roland, Kertész Norbert, Balogh Dániel, Árki Milán, Udvardi Gergő, Tatai Norbert, Bordács Martin. Edző Váradi Sándor.

U-9-Rácalmás-Adony Torma Kristóf, Dzsugán Ákos, Gattyán Dániel, Nagy Zsolt, Radnó Norbert, Várady Benedek, Plesz Bendegúz, Balogh Ádám, Késmárky Bence, Balassa Botond, Toldi Olivér. Edzők Garda István és Késmárky Gyula.

U-11-Mezőfalva-Rácalmás Garbacz Szilárd, Takács Roland, Vincze Norbert, Mikler Dániel, Czifra István, Mekota Bernát, Szentpáli Zsombor, Tibold Viktor, Azurák Tamás, Csősz Kitti, Juhász Gergely, Gyöngyösi Ádám. Edzők László Tibor és Balogh Zsolt.

U-13-Rácalmás Mezőfalva Pekker Bálint, Hajnal Vince, Hajnal István, Szeitz Flórián, Horváth Brúnó, Szabó István, Gyöngyösi Éva, Dedecsik Ferenc, Kuti Tamás, Kikkel Szabolcs, Márok Máté. Edző Ambach József és László Tibor. Fotó Amatőr felvétel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!