A legjobb úton a nagy vízen túliak és a köztünk lévő hokis távolság csökkentésére

A hokiban előttünk járó országok már korábban észrevették, hogy nem lehet eléggé korán kezdeni a sportággal való ismerkedést a jövő bajnokainak. Na jó, egy bizonyos határig. Óriási szerencsénkre a mi városunkban egy maroknyi csapat mindent elsöprő buzgalommal és a részt vevők által megsüvegelt alapossággal a legjobb úton halad a nagy vízen túliak és a köztünk lévő hokis távolság csökkentésére.

Babic Vladimir, és a hozzá hasonlóan megszállott segítői nem ismernek tréfát, ha az utánpótlás korosztályairól van szó. Az előrelépés nagy záloga a színvonal folyamatos emelése, amivel a közelmúltban sem volt hiba. A kicsik nagy sorozata a becsapós nevű gyerek világbajnoksággal kezdődött, azután még márciusban az U8-asok, majd az U12-esek, végül húsvétkor az U11-esek mérkőztek meg egymással. A IV. Steel Bulls Cup sorozatban az U12-esek sorozatában az Érsekújvár, a Győri ETO, a Zólyom, a Topolcsány RED, az UTE, a Miskolc, a Topolcsány Yellow és természetesen házigazdaként a Dunaújváros reménységei voltak.

Az izgalmas és gyönyörködtető lelkes mérkőzéssorozat részleteit most mellőzve, íme a végeredmény: 1. Érsekújvár, 2. HKM Zólyom, 3. UTE Budapest, 4. Győri ETO, 5. Dunaújvárosi Acélbikák, 6. Topolcsány Red, 7. DDVTK Miskolc, 8. Topolcsány Yellow.

Remek utánpótlás-nevelő munka zajlik Dunaújvárosban a jégkorongsportban is. Az Acélbikák zászlaja alatt egy sor csapat alkot egy remek közösséget: egy igazi nagy, hokis családot. Ahhoz, hogy a jövő nagy eseményeire felkészülten érkezhessenek, számtalan versenyen is ki kell próbálják az erejüket. Erre szolgálnak az utánpótlástornák, amikből a legjobbakat nálunk bonyolítják le. Ezeket az eseményeket hihetetlen elhivatottsággal, hozzáértéssel, és az elmúlt évek alatt megszerzett rutinnal, egy szűk körű edzői csapat szervezi és bonyolítja le. A lelkes és fáradhatatlan szülők segítségével. Ezt a szakmai körökben is elismert gárdát: Babic Valdimir, Jávorics Gábor, Kis Attila, Horváth István és Palkó Dorka alkotják. Ezúttal Kis Attila mesélt nekünk a szakmai háttérről.

A Dunaújvárosi Acélbikák U12-es csapata az ötödik helyen végzett a korosztály számára kiírt nemzetközi kupán Fotó: Balogh Tamás

- Mocorog bennem a kisördög: sokféle versenyt rendeznek hasonló panelekkel, vagy mindegyiket külön is komolyan kell venni?

- Nyilván mindegyiket teljes komolysággal kell vennünk, mert valamennyi alkalommal a legjobb minőségben akarjuk az eseményt lebonyolítani. Azt is szeretnénk, ha a gyerekek is jó teljesítményt tudnának produkálni, amihez viszont a körülményeknek is megfelelőnek kell lenniük.

- Ki dönti el, hogy egy-egy adott torna színvonala milyenre sikerült?

- Valamennyi, itt a csapatával dolgozó edző véleményére kíváncsiak vagyunk. Hiszen ők látják az egyéni teljesítményeket és általában az az észrevételünk, hogy az efféle nemzetközi megmérettetés korosztálytól, valamint nemzetiségtől függetlenül nagyon jó motiváló erő, ami az átlagos teljesítménytől jóval többet hoz ki a gyerekekből. Ez akár a mostani tizenkét éves gyerekek esetében is megmutatkozik. Izgalmas és érdekes az ilyen kihívás, hiszen új ellenfelekkel találkoznak, és nem a bajnokság rutinját kell teljesíteniük. A legfontosabb, hogy nem félnek senkitől sem. Nem gondolnak arra, hogy vereséggel is zárulhat egy mérkőzés, mindig győzni akarnak.

- Mivel tudják összebékíteni a különböző csapatok, pláne nemzetek elhivatott és legnagyobb szurkolóit, azaz a szülőket?

- Igaz, hogy mindenki a másik riválisa, de csak a pályán. Ott keményen harcolunk egymás ellen, de a mérkőzés végén elül a harci láz, és egy nagy hokis család lesz belőlünk. Barátsággal fogadunk minden ideérkezőt. És mi is ezt élvezhetjük, ha a mostani vendégeinknél, külföldön járunk.

- Miként tud az edző vigyázni a gondjaira bízott gyerekekre?

- Sok tanulás és gyakorlás vezet a biztonságos játékhoz. nagyon fontos, hogy be kell tartsák a kiadott utasításokat. Ne adjanak olyan passzokat a társuknak, hogy abból komolyabb baja legyen. Meg kell tanulni nekik figyelni magukra és a többiekre egyaránt. Ez nagyon gyors játék, de a gyerekek a kezdetektől, lépésről lépésre alkalmazkodnak hozzá, és biztonságossá válik a mozgásuk, s vele a játékuk. Biztos, hogy jó emlékeket fognak megőrizni ezekről a korszakaikról is.

Horváth Alex, a DAB tagja a három nap alatt nyújtott teljesítménye miatt a csapat legjobb játékosa címet kapta meg. - A Móricz Zsigmond Általános Iskolába járok, negyedikes vagyok. Nem csak a jégkorongozást gyakorolom. Az osztálytársaimmal együtt furulyázni is tanulok, koncerten is elő szoktunk adni régi szép népdalokat is. A hokiban jó napunk volt, mert összességében csapatunk remekül teljesített. Nagyon örültem a díjamnak! Főleg azért, mert a társaim szavazták meg.

Molnár Botond, a Dózsa György iskolába jár, s így nyilatkozott: - Igaz, hogy nem mi vagyunk a város sportiskolája, de tőlünk is nagyon sokan járnak jégkorongozni, úszni, vízilabdázni. Azért választottam ezt a sportágat, mert apukám is játszott az amatőr csapatban. Kétéves koromban egyszer kivitt egy magyar válogatott mérkőzésre és az annyira megtetszett, hogy beleszerettem ebbe a sportba, nem viccelek. A jégkorongban az a jó, hogy nagyon férfias és kemény sport, amit csapatban játszunk. És itt megtanulunk testvériesen osztozni. Már nagyon összeszoktunk. A kupa jól sikerült, és a helyezésünk is megfelelő, hiszen voltak tőlünk jóval idősebbek is.

Nagy Benjámin, a Széchenyi István gimnázium ötödikes tanulója: - Szeretek ide járni, mert a nagyobbak is jól kezelik a kicsiket. Szerintem is a jégkorong nagyon kemény sport, de az életben nem szoktam verekedni. A meccsen más a helyzet, hiszen akkor van úgy, hogy meg kell védenünk egymást. Csatár vagyok és inkább a hátvédek szoktak a kapu előtt úgymond takarítani.

Kuminka Zsombor, a Dózsa György Általános Iskola diákja: - Negyedikes vagyok, már öt éve jégkorongozok. Gyakran játszok jobbszélsőként, de szívesen vagyok hátvéd is, bár szelíd vagyok és nem verekedős. Társaimmal nagyon régóta jó barátságban vagyunk. Ez játék közben is fontos, hiszen ha valamelyikőnket elkezdik piszkálni, akkor a segítségére sietünk. Szeretem az edzéseket, a kupanapokat pedig különösen.