Sport

2017.01.05. 19:40

A jó védekezés a kulcsszó

Dunaújváros - A Szekszárd elleni megnyert kupamérkőzés után január 7-én, szombaton 18 órakor a Fradi fogadja az otthonában a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatát.

Jankó Árpád

Jelenleg a Ferencvárost a második helyen nagy bánatukra az Érd megelőzi, mivel október 1-jén az érdi együttes 31-30-ra legyőzte a zöldeket. Könnyen lehet, hogy ez a botlás a Fradi bajnoki ezüstérmének elvesztését jelenti. Egyébként maga Elek Gábor edző nyilatkozta, hogy nehéz őszön vannak túl. A legnagyobb veszteséget jelentette átlövőjük, Zácsik Szandra kiesése, aki vállműtéte után most lábadozik. De úgy látszik, az FTC kezd összerázódni a BL-ben és a bajnokságban is. Legalábbis mint mindig, most is a maximumra törekednek a fradisták. Ezt segíti az is, hogy a sérültjeik lassan meggyógyulnak. December 30-án a Kisvárda ellen már egy magabiztos, győztes FTC búcsúztatta az óévet (32-25). Ahogy azt a Kohász tette a Kispest ellen.

Ha valaki, akkor Cifra Anita nagyon jól ismeri az FTC-Rail Cargó Hungaria együttesét, hiszen onnan igazolta le őt a D. Kohász.

- A Fradiban nagyon erős a csapategység. Kötelező egymásért küzdeni, hajtani. Ezt a közönség is elvárja tőlük. De mondanom sem kell, jó játékosokból áll a keretük. Elek Gábor vezetőedzőnél is a legfontosabb a védekezés és a kapusteljesítmény. Mivel Zácsikon kívül kimagasló lövőjük nincs, ezért szívesen alkalmazzák a lerohanásokat. Pena Nerea cselezőkészsége egészen kiváló, de Szucsánszkit, Kovacsicsot sem kell bemutatni.

És veszélyesek a fiatal szélsők, Lukács és Schatzl is. Bár nem mi vagyunk az esélyesek a Fradi otthonában a fanatikus közönsége előtt, de nem megyünk feltett kézzel az Elek Gyula Arénába. A mi játékunk is a védekezésen alapszik. Kemény játékkal, ütközésekkel meg kell szűrni a támadásaikat. Stabilan kell védekeznünk, és nem adhatunk nekik területet - így vélekedett a Fradiról Cifra Anita, a Dunaújvárosi Kohász beállója.

Zdravko Zovko és György László tegnap este edzés előtt hosszú videózással elemezték a Ferencváros játékát.

A Dunaújvárosi Kohász vezetőedzője a következőket nyilatkozta a Fradi elleni játékról.

- Jól tudjuk, hogy a Ferencváros a magyar mezőnyben nagyon jó csapat. Ráadásul otthon feltüzeli a csapatot a közönség. Ami számunkra biztató, az a Kispest elleni gyors kézilabdánk. Ám azt is tudni kell, hogy nagy nyomást erőltet majd ránk az FTC, tehát minden a védekezésen múlik majd.

Mégpedig a szervezett védekezésen. Labdaszerzés után pedig türelmesen kell játszanunk a Fradi kapuja előtt. Az is nagyon fontos, hogy a hazaiak gyors lerohanásait, a cselezéseket megakadályozzuk hasonlóan gyors visszafutásokkal. Az első tizenöt percben nagyon kell koncentrálnunk. A védekezést igyekszünk majd úgy szervezni, hogy középre szorítsuk őket, s ezzel könnyebb lesz számunkra a labdaszerzés.

Cifra Anita, a D. Kohász beállója szerint szombaton mindkét csapat gyors kézilabdát játszik majd
Fotó: Ady Géza

1. Győr 9 9 0 0 313-185 18

2. Érd 9 7 1 1 253-222 15

3. FTC 9 7 0 2 286-221 14

4. DKKA 9 7 0 2 277-219 14

5. DVSC 9 4 3 2 254-222 11

6. Vác 9 5 1 3 246-234 11

7. Fehérvár 9 4 0 5 234-226 8

8. Siófok 9 3 1 5 242-250 7

9. Mosonmagy. 9 3 1 5 204-233 7

10. Budaörs 9 2 2 5 223-280 6

11. MTK 9 2 1 6 230-278 5

12. Kisvárda 9 2 0 7 226-262 4

13. Békéscsaba 9 1 1 7 206-245 3

14. Kispest 9 1 1 7 221-338 3



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!