Eb-2020

2019.02.09. 15:13

A Hősök terén lesz felállítva a szurkolói zóna

Tarlós István bejelentése szerint a Hősök terén alakítják ki a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti szurkolói zónáját.

Budapest, 2016. június 22. Szurkolók örülnek a magyar gólnak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában megrendezett Magyarország - Portugália mérkõzés közben a Margitszigeten 2016. június 22-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Fotó: Balogh Zoltán

A főpolgármester a Nemzeti Sportnak adott interjúban kitért rá, hogy a fővárosnak speciális feladatai is vannak az Eb egyik házigazdájaként, az egyik ilyen a drukkerek tízezreit vonzó úgynevezett „fan zone” megteremtése.

Az Európai Labdarúgó Szövetség még 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike ama tizenhárom városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést játsszanak a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc stadionban.

A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont.

Borítókép: Szurkolók örülnek a magyar gólnak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában megrendezett Magyarország – Portugália mérkőzés közben a Margitszigeten 2016. június 22-én.

MTI / Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában