NBI

2019.08.04. 20:37

A Honvéd legyőzésével rajtolt a DVTK

A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/20-as szezonja nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.

A Diósgyőr nagy elánnal kezdte a mérkőzést, próbálta kiszolgálni a több mint hatezres közönséget, ugyanakkor a Honvéd szokásához híven jól megszervezte a védekezését, így a hazaiak nem tudtak nagy helyzeteket kialakítani. A vendégek szinte a semmiből szereztek vezetést egy miskolci szempontból teljesen feleslegesen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőből. A vendéglátók közvetlenül a szünet előtt egyenlítettek, szintén tizenegyesből, amelyet úgy tűnt, kissé „könnyű síppal” fújt be a játékvezető.

A fordulást követően is a hazaiak irányítottak és a játékrész közepén egy szép akció végén meg is szerezték a vezetést. Ezt követően a Diósgyőr inkább a kontrákra rendezkedett be, a Honvéd támadásaiból viszont hiányzott az átütő erő. A fővárosiak az utolsó percekben kerültek a legközelebb az egyenlítéshez, de a helyzetek kimaradtak, az eredmény nem változott.

A kispestiek 2016 nyarán nyertek legutóbb a DVTK vendégeként, azóta egy döntetlen mellett ez volt a negyedik vereségük.

Futács és Hodzic duplájával győzött a Fehérvár a Kaposvár ellen

Az előző szezonban ezüstérmes, házigazda MOL Fehérvár FC Futács Márkó és Armin Hodzic duplájával 4-2-re legyőzte az újonc Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában, vasárnap. A vendégeknél Ádám Martin szintén két gólt szerzett.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés: előbb Futács Márkó bombázott a léc alá egy lecsorgó labdát, majd a túloldalon egy szögletet követően Ádám Martin fejelt a hazai kapuba. A kínos európai kupabúcsút feledtetni igyekvő Fehérvár nagy mezőnyfölényben játszott és Armin Hodzic közeli lövésével ismét előnybe került. A szünet előtt még két találat született, előbb Hodzic, majd Ádám is megszerezte második találatát.

A fordulást követően sem állt le a Fehérvár, tovább támadott és Futács közeli fejesével ismét megduplázta előnyét. A fehérvári támadó közel állt a mesterhármashoz, de ziccerben rontott, majd nem sokkal később Ivan Petrjak is rossz megoldást választott hasonló helyzetben. A Kaposvár szórványos ellentámadásai kevés veszélyt jelentettek, így pedig nem tudta megakadályozni a könnyed hazai sikert.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!