jegyzet

2019.06.07. 06:30

A hatodik a ’19-es

Petrik József

Annak, hogy egy eredeti, azaz nem kínai Liverpool-sapkával gazdagodjon „vörös” relikviagyűjteményem a Bajnokok Ligája döntőjére, csak egy dolgot kellett tennem. A Pool győzelme esetén kötelező volt abban a fejfedőben beállítani a munkahelyemre. Ez nem tűnt túl nagy áldozatnak, eredetileg is úgy terveztem, hogy a vörösök hatodik BEK-/BL-győzelme esetén a You’ll Never Walk Alone-os sálamban fogok parádézni. Hétfő reggelre 27 Celsius-fokig kúszott fel a higanyszál a hőmérő kapilláris csövében, így az LFC-vel hímzett baseballsapka alapból is jóval kényelmesebb és kellemesebb viselet volt. Főleg, hogy valóban a Liverpool győzött.

A meccsről „csak” annyit, hogy a tévé elé ülve azért a teljes Pool-kollekciót magamra aggattam. Fejemen az újdonsült kalap, testemen vörös mez feszült Liver Bird-ös címerrel (Liver-madár, a Pool szimbóluma), a nyakamban pedig az Anfield Roadon vásárolt sál. Elégedetten méregettem magam, hogy ez így tökéletes, amikor a párom benyitott a szobába. Rám nézett, de nem szólt semmit. Kívülről magára húzta az ajtót, majd a kisszobában bekapcsolta a másik készüléket.

Gyakorlatilag negyvenkét esztendeje, a Mersey-partiak első kupagyőzelme óta nyomon követem a patinás angol klub futballistáinak ténykedését, fellépéseit és a szurkolóik „műsorát”. Azt hiszem, tizennégy éve tűnt fel először a kopnál – a jól ismert, a stadion délnyugati „osztatlan” lelátóján székelő szurkolói csoportnál – az a transzparens, amelyre hat trófeát rajzoltak. Az elsőben az állt, hogy ’77, ez volt a vörösök első BEK-sikere, aztán sorban ’78, ’81, ’84 és ’05. Az utolsó, a 2005-ös BL-diadalt jelképezte. És a hatodikon mi állt? Egy kérdőjel...

Sokan fanyalogtak a madridi fináléban látottaktól.

Pool-fanként erre azt mondom, volt ennél már sokkal rosszabb döntő is. Ami inkább bántott, hogy a Manchester City mellett a másik két legszebben futballozó angol csapat produkálta ezt a játékot. De az végképp túlzás, hogy a meccs legüdébb színfoltja a sok férfitársam fantáziáját beindító hiányos öltözetű, rendkívül dekoratív Wolanski kisasszony fellépése volt. Persze lehet, hogy csak azért állítom, mert őt csupán egy pillanatra láthattuk, míg Mohamed Salah és Divock Origi találatát számtalanszor ismételték. Liverpool-drukkerként számomra azért az a legfontosabb, hogy a kérdőjeles trófeába már beírható a ’19-es. Mert 2019-ben ismét a Pool ült fel az európai foci trónjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!