Sport

2017.07.10. 17:15

A fitnesz Európa-bajnokságon szerzett ezüst is szépen csillog

DUNAÚJVÁROS Solymosy Anita fitneszversenyző. Életében először vett részt egy Európa-bajnokságon, amit Tenerifén bonyolítottak le idén tavasszal. Két kategóriában indult. A százhetven centiméter alatti magasság kategóriában második lett. A harminc év fölöttiek kategóriájában is a második helyezést érte el.

Balogh Tamás

Ez egy profi versenyzői státus, vagy mellette munkát is kell vállalnia?

- A fitneszvilágból Magyarországon nem nagyon lehet megélni, ezért kozmetikusként dolgozok. Ezért a sporttevékenységért nem kapunk pénzt, hanem költünk rá, hogy elérjük az eredményeinket. A napi munka után megyek az edzéseimre.

Mikor és milyen céllal szállt bele ebbe a sportba?

- Két esztendővel ezelőtt kezdtem el, tavasszal. Fél év múlva kipróbáltam egy versenyt, ami nagyon megtetszett, és úgy gondoltam, hogy akkor nézzük meg, hogy mire lehetek képes? A tavalyi évet három versenyen két arannyal és egy ezüsttel zártam. Ezek után még egy kicsit hozzá akartunk tenni ehhez az eredménylistához. Az idén az Eb volt a fő versenyünk. A jövő pedig még kérdéses, de az már bizonyos, hogy folytatjuk.

Miért várt ezzel a rajttal huszonnyolc éves koráig?

- Ez a lehetőség nem jutott az eszembe, de maga a sport, gyerekkorom óta benne van az életemben. Szertorna, kosárlabda, atlétika követték egymást, majd kondiztam. Végül az edzőm, Tóth Szabina biztatására próbáltam ki ezt a dolgot. Az első célom az volt, hogy jó formában legyek, és jól nézzek ki.

Solymosy Anita a tavalyi három versenyt két arannyal és egy ezüsttel zárta Fotó: Ady Géza

Ki mondja meg, hogy most nagyon jól néz-e ki?

- Sosem vagyok nagyon jó. Mindig van hová fejlődni. Évről évre mindig sokkal jobb a formánk. Erősebbek, szebbek, formásabbak, tapasztaltabbak vagyunk. A színpadi mozgásban is előbbre tartunk. Ezt Budapesten sajátíthatjuk el.

Milyen volt a kontinensbajnokság Tenerifén?

- Csodálatos hely, ahol az ember szívesen letelepedne. A májusi versenyre erős mezőny gyűlt össze. Mások mellett olasz, spanyol és magyar versenyzők mérték össze a formájukat. Az eseményen felvonulni és pózolni kell. Első megközelítésben a szépségversenyre is hasonlít, csak itt a pózok alkalmából az izmainkat kell megmutatnunk. Nem olyan keményen, mint egy férfi bodybuilder, hanem nyilván nőies mozgással.

Néhány érdekesség a verseny lebonyolításáról.

- A szervezők nem biztosítanak diétás ellátást, arról minden versenyző egyénileg gondoskodik. A mérlegelés és a regisztráció ugyanolyan fontos, mint a küzdő- és erősportágaknál általában. Mindenkinek magával kell vinnie a kategóriája előírása szerinti póz zenéjét. A tanga bikini nem megengedett! Ezeket a ruhácskákat a regisztráció során kell bemutatni a bírói bizottság vezetőinek.

Készüljünk fel egy ilyen eseményre!

- Ez a sorozat legalább tizenkettő héten át, minimum heti öt, egyórás kondis tréninget és az azt követő, az edző által meghatározott kardióedzést jelent. Az étkezés nagyon fontos, a siker legalább hetven százaléka. Az előírt étrendet mindenképpen be kell tartani. Nem könnyű, de tudom, ez vezet a céljaim eléréséhez, és utána azt ehetek, mint bárki más. Tudom, mi a célom, és mit miért csinálok, ezért sokkal könnyebb a feladat, mintha csak „úgy" beleállnék a gyakorlásba.

Miért Tóth Szabinát választotta az edzőjének?

- Csak rá kellett nézni, és tudtam, hogy hozzá forduljak. Mindig azt mondom, szeretnék úgy kinézni, mint Szabina. Nekem fontos, hogy akinél vagy akivel edzek, az úgy is nézzen ki, mint egy etalon. Aki ebben a sportágban túlsúlyos, az nem hiteles személy. Szerintem ezért is keresik fel ennyien, mert ilyen jól néz ki.

Mást is bátorítana erre a tevékenységre?

- Óriási önuralomra és akaraterőre van hozzá szükség. Ez mindenkiben benne van, ezért bárki meg tudja csinálni.

Napi huszonnégy órában versenyzőként teszi a dolgát?

- Lazítás is van az életünkben. A kedvencem a nutella. A versenyidőszak nagyon kemény, akkor ezzel kel és fekszik az ember, de csak így lehet elérni a céljainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!