Sport

2016.02.03. 20:15

Kevés a fiatal, aki motorcsónakversenyző szeretne lenni, de talán a helyzet nem reménytelen

Dunaújváros egyik legsikeresebb sportága a motorcsónak. A Dunaújvárosi Vízi Sport Klub elnökével és az egyik legsikeresebb versenyzőjével tekintettünk vissza 2015-ös évre.

Agárdy Csaba

Tábori Áron tavaly a Formula-4 kategóriában világbajnoki hatodik helyezést ért el. A sportoló elégedett a szereplésével.

- Ez egy technikai sport, tudni kell, hogy nem csak a tudás számít, hanem az anyagi háttér is nagyon lényeges. Mindig arra készülök, hogy a legjobb legyek, a segítőimmel együtt. Soha sem veszi a kedvemet az, hogy a nyugat versenyzők sokkal több pénzel gazdálkodhatnak, mint mi. És itt szeretném megköszönni a Dunaújvárosi Vízi Sport Clubnak, személy szerint dr. Sándor Péternek minden segítséget.

Dr. Sándor Péter, aki évtizedek óta rengeteget tesz a magyar motorcsónaksportért, aki maga is kiváló versenyző volt a sportág helyzetét nagyon tömören foglalta össze..

- Nem volt rossz szezonunk tavaly, hiszen rendeztünk Európa-bajnokságot, világbajnokságot. Bodor Péter és Tábori Áron révén remek eredményeket értünk el. Az viszont agy gond, hogy nincs utánpótlás, kevés gyerek akar motorcsónak-versenyző lenni. Hogy ez ne így legyen az idén komoly programot indítsunk a gyerekeknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!