Sport

2014.08.05. 13:25

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia dániai kalandjai

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három csapata is Dániában töltötte a múlt hetet. Az ifjúságiak, a juniorok és felnőttek Viborgban edzőtáboroztak, és természetesen mérkőzéseket is játszottak. Jöjjön most egy kis viborgi útinapló.

Szemenyei István

A kint tartózkodás ideje alatt sokszor előkerült témaként a megnyitóünnepség. Fantasztikus hangulata volt a dobosok műsorának, a bevonuló nemzeti delegációkat köszöntő tapsnak, a kétezer sportember egymásra mosolygásának. Mert ennyien voltunk. A Generation Handball ugyanis több mint egy kézilabda-torna. A huszonegy ország több mint száz csapata belakta a sportcentrumot és környékét, a zászlóerdő egy miniolimpia hangulatát idézte, a lezárt utcában szabadtéri sportpályák, sátrak, nézelődő helyiek és a gyerekek között elvegyülő világsztárok (ehhez némi büszkeséggel mi is hozzájárultunk). Két nap után már mindenki ismerős volt.

Apropó szállás. Felnőtt csapatunk kollégiumban lakott, két kilométerre a fesztivál helyszínétől a kínai válogatottal együtt. Utánpótlás csapataink a sportcentrumban kaptak elhelyezést, mondhatni az epicentrumban. Irigylésre méltó létesítmény, középpontjában a futballstadion, köré épülve hat (!) kézilabda-csarnok, kollégium, étterem, boltok. Mindez a belvárostól öt-hatszáz méterre, egyszerűen megközelíthető módon, parkokkal, buszmegállóval. Lenyűgöző

Hat sportcsarnokban, és négy füves pályán (egy labdarúgó-stadionban) játszottak a fiatalok a Generation Handball Cupon (Fotó: amatőr felvétel)

A Kohász az Dunaferr Küldöttségünk tagjai rendre szembetalálták magukat azzal a kérdéssel, kik is vagyunk, honnan jöttünk. Ilyenkor jön a magyarázat: Dunaújváros, kézilabda akadémia, utánpótlás. A válasz némi homlokráncolás és bizonytalan mosoly. Aztán megadtuk magunkat és bedobtuk: tudod, Dunaferr És jön a vigyor, a hátba veregetés és a nagy nevek sorolása. Hihetetlen márkaépítés folyt a sportban az ezredfordulón és ha a vasgyár jelenlegi vezetői csak egy kicsit is éreznék ennek súlyát, biztos nem hagynák veszendőbe menni a hírne vet. Mindenesetre sok víznek kell lefolynia a Dunán és sok győzelmi tudósításnak kell megjelennie a médiában, hogy a Kohász elhomályosítsa a Dunaferrt. Kényszerből, de ezen leszünk.

A viborgi napok alatt a legnagyobb logisztikai kihívást az jelentette, hogy a mosásra szánt szerelés (termeltek belőle a lányok rendesen) hogyan jut el a sportcentrumba és tisztán vissza a szállásra, ahol nincs mosási lehetőség. Hiszen edzés volt bőven, erőnlétit is többet tervezett Mátéfi Eszter vezetőedző. A kondizás a viborgi akadémia termében zajlott. A helyi nyugdíjasok ingyenesen látogathatják a létesítményt, így csapatunk érkezésével jelentősen csökkent a terem átlagéletkora.

Azért a rengeteg gyakorlás között kiderült, hogy a vezetőedző kemény szíve is ellágyul néha és időnként szabadidőt engedélyezett a társaságnak, így összejött egy aarhusi kirándulás is, ahol Horváth Tibor utánpótlás-edzővállalta a kalauz szerepét és végre a lányok áldozhattak Shopping Istennő oltárán is (egy keveset). Ehhez a maga módján az akadémia vezetése is hozzájárult: az egyébként augusztus 4-re tervezett bérfizetést „humanitárius” okokból előrehozta, elhárítva ezzel az ajándékvásárlás egyetlen, apró technikai akadályát...

A remek hangulathoz persze az is kellett, hogy a lányok a meccseken jól szerepeljenek. A juniorok kupagyőztesek lettek Viborgban, ez nagy szó . És, amikor már azt hittük több jó nem érhet minket, kiderült, meglettek a bögrék. A hírt Bába Mihály, a csapat „örökös” gyúrója közölte a társasággal az utolsó napok egyikén. „Hol voltak?” – érdeklődtek többen. „A főnök szobájában " – jött a sokat sejtető válasz.

Mint kiderült, a csapat egy hete tűvé tett mindent és nyomozott, hogy előkerüljenek a reggeli kávézáshoz használatos poharak. Közben a két „mágikus” darab ott pihent, ahol felejtették: az ügyvezető szobájában. Aki kedves figyelmességnek gondolta a „bekészítést”, és egy hétig kerülgette a felesleges bögréket, udvariatlanságnak tartotta a visszaadást. A keresésről meg nem hallott Lévén utolsó nap, gondolta, visszaszolgáltatja Bába Misinek a kincstári készletet. Nevetés, majd beindul a zrika: Kivel kávézhatott reggelente Szemenyei István? Többen ebben látták az előrehozott fizetések magyarázatát is. Poénok, még több nevetés, hiába utolsó nap, mindenki érzi az otthoni levegő illatát.

Ezt már a délelőtti levezető edzés sem tudja elrontani. Irány a konditerem! Akik kevesebbet játszottak, futópadon pótolhatják a kilométereket, a többiek könnyített terhelést kapnak. Még egy gyors belvárosi séta (Dániában minden hétvégén leárazások vannak), aztán ebéd és pakolás a buszra, majd indulás haza...

Remek egy hét, nagyszerű hangulatban, sok munkával. A folytatás már itthon, Dunaújvárosban.

 

A dunaújvárosi csapatok eredményei

IFJÚSÁGIAK, JUNIOROK. Generation Handball Cup, négyes döntő: Dunaújvárosi KKA junior – DKKA ifjúsági 29-12, Viborg – DKKA junior 23-14, DKKA ifjúsági – Odense 19-14, DKKA junior – Odense 17-13, Viborg – DKKA ifjúsági 15-14. Döntő: DKKA junior – Viborg 19-16. A végeredmény: 1. DKKA junior, 2. Viborg, 3. Odense, 4. DKKA ifjúsági

FELNŐTTEK. Viborg – DKKA 33-28 (18-11).

Az ifjúsági csapat: : Szóládi, Kaczor, Németh (kapusok) – Kozma, Bab, Iván, Fehér, Moutsogianni, Meskál, Balogh, Nagy, Udvardi, Müller, Molnár, Jaksics, Fodor. Edző: Takács Józsefné.

A junior csapat: Csiszár, Szerdahelyi (kapusok) – Klujber, Grosch, Szabó J., Berta, Ulmann, Facskó, Boldizsár, Egervári, Tolvaj-Sebestyén, Szabó A., Tauker. Edző: Rapatyi Tamás.

A felnőtt csapat: Trifa, Nagy, Vig (kapusok , Azari, Gera, Ferling, Takács D., Hanusz, Vincze, Hosszu, Ács, Kamper, Bulath, Takács B., Rádl, Berta, Khouiled, Sánta. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!