Hallgassa élőben!

Hosszú visszalépett a 200 m pillangótól, Kapás 5. idővel középdöntős

A háromszoros olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka visszalépett a női 200 pillangó keddi előfutamától a tokiói olimpián. Kapás Boglárka ugyanebben a számban az ötödik idővel jutott be a középdöntőbe, míg Németh Nándor férfi 100 m gyorson jutott be a legjobb 16 közé, összesítésben a kilencedik idővel.

Mint ismert, Hosszú Katinka magyar idő szerint kedd hajnalban bejutott a női 200 méteres vegyesúszás döntőjébe, a hetedik legjobb idővel. Ezt követően 12.27-kor ugrott volna medencébe Tokióban a 200 m pillangó előfutamában.

A háromszoros olimpiai bajnokunk azonban úgy döntött, a sűrű program miatt visszalép ettől a számtól – ezt a Magyar Úszószövetség is megerősítette a Nemzeti Sport megkeresésére. Olimpikonunk a 2016-os riói olimpián is visszalépett ettől a számtól, szintén a program sűrűségére hivatkozva.

Hosszú Katinka szerdán magyar idő szerint 4.45-kor úszik a 200 m vegyes döntőjében. Ha a 200 pillangót is vállalta volna és továbbjut, akkor szerdán a vegyesúszás döntője előtt a 3.57-kor vagy 4.04-kor kezdődő valamelyik elődöntőben kellett volna úsznia – nem sok ideje maradt volna rápihenni a 200 vegyes fináléjára.

NŐI 200 M PILLANGÓ
ELŐFUTAM

Hosszú visszalépésével biztossá vált, hogy Kapás Boglárka ott lesz a középdöntőben ebben a számban, ugyanis így összesen 16-an álltak oda az előfutamhoz. Olimpiai bronzérmes, világbajnok úszónk a harmadik előfutam második helyén végzett, 2:08.58-at úszva, ezzel összesítésben az ötödik helyen jutott be a középdöntőbe.

FÉRFI 100 M GYORS
ELŐFUTAM
Németh Nándor
48.11-es idővel ötödik lett előfutamában férfi 100 m gyorson, ezzel összesítésben a kilencedik helyen jutott be a középdöntőbe. Ugyanebben a számban Szabó Szebasztián 48.51-et úszott, ezzel saját futamában a hetedik, összesítésben a 20. lett – ő nem jutott tovább.

FÉRFI 4X200 M GYORSVÁLTÓ
ELŐFUTAM
A Holló Balázs, Zombori Gábor, Márton Richárd, Kozma Dominik négyes indult magyar részről ebben a számban, és bár az első előfutamban a hatodik helyen értek célba 07:08.76-os idővel, végül diszkvalifikálták őket – rossz váltás miatt.

FÉRFI 800 M GYORS
ELŐFUTAM

Kalmár Ákos harmadik lett előfutamában férfi 800 méter gyorson. A 21 éves sportoló 7:55.85-s időt úszott, ez azonban nem volt elég a döntőhöz – összesítésben a 22. lett.

TOKIÓ 2020
ÚSZÁS ,ELŐFUTAMOK

12.16:
férfi 100 m gyors, Szabó Szebasztián a 20. helyen végzett összesítésben, így nem jutott tovább, Németh Nándor ott van a középdöntőben, összesítésben a 9. hellyel.
12.27: női 200 m pillangó, Hosszú Katinka visszalépett, Kapás Boglárka összesítésben az ötödik helyen bejutott a középdöntőbe.
12.54: férfi 4×200 m gyorsváltó, a magyar váltót diszkvalifikálták.
13.21: férfi 800 m gyors, Kalmár Ákos összesítésben a 22. lett, nem jutott bea fináléba.

Korábban
4.35: Kenderesi Tamás (férfi 200 m pillangó) – az elődöntőben az 5. legjobb idővel jutott a döntőbe
4.41: Milák Kristóf (férfi 200 m pillangó) – az elődöntőben a legjobb idővel jutott a döntőbe
4.58: Hosszú Katinka (női 200 m vegyes) – az elődöntőben a 7. legjobb idővel jutott a döntőbe

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Illatos karácsonyi sütemények

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A mézeskalács-recept, amit mindenki el fog kérni
November 30-án ismét Nyílt nap a Dunaújvárosi Egyetemen! Ezt te se hagyd ki!
A 2021-2022-es tanévben második alkalommal kerül megrendezésre 2021. november 30-án, 13:30-as kezdéssel a Dunaújvárosi Egyetem Nyílt napja!
Hirdetés
Black Friday a Mandinernél! – Ma 45% kedvezmény előfizetésre
három fődíjat is kiosztottak
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat
Férfi kosárlabda vb-selejtező / 2 órája
Portugáliai diadallal kezdtek a magyarok
A nemzeti csapat stabilan kézben tartotta a meccset, a hazaiak 2-0-nál voltak utoljára előnyben.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIS KRISZTIÁN 20 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 30-án 10 órakor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FARKAS JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STEIGERVALD EMIL MIKLÓSNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAROSI SÁNDORNÉ 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÁNOS 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 25-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk MEGYESI ÁRPÁD halálának 1. évfordulóján. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, számunkra te nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖRMENDI ISTVÁN 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 24-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KOVÁCS MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH TIBORNÉ 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. november 25-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőnél. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GRÁCER ANDRÁS 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓNÉ (Rózsi) 67 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELSZ RICHÁRD 46 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. november 24-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOJSZA JÓZSEFNÉ (sz. Nagy Katalin) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KAPOSI ANTALNÉ sz. Pásti Teréz életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2021. november 19-én, pénteken 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBOS TAMÁS életének 48. évében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS MIHÁLY életének 86. évében elhunyt. Temetése 2021. november 17-én 13 órakor a kulcsi katolikus temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUTI ISTVÁN 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. november 26-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
VARGA JÓZSEFNÉ (Kovács Zsuzsanna) volt Római körúti lakos életének 65. évében itthagyott minket. Búcsúztatója 2021. november 12-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi komp kikötőben.
Köszönetünket fejezzük ki a nagyvenyimi Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona dolgozóinak LESTÁR MIHÁLYNÉ lelkiismeretes, odaadó ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARBACZ GYÖRGY 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. november 18-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
vadító idomok / 3 órája
Leheletvékony tangában sétálgat a világ legszexibb időjósa (videó)
vízilabda / 4 órája
Az első hazai rangadó jön, ami az év utolsó bajnokija
Gallai Péter
nagy volt a baj / 4 órája
Dombóvári István és a kisfia is életveszélybe került a koronavírus miatt
vízilabda / 4 órája
A szombati siker már a döntő irányába is nagy lépést jelenthet
Gallai Péter
Az egyetemi futsalért / 4 órája
Budavári Árpád a MEFS rangos díját vehette át
duol.hu
dpase / 4 órája
Az U15-ös csapat tizenhat gólt lőve nyerte mérkőzését
Gróf András