Sport

2017.04.12. 17:40

Ez az egy lehetőség maradt - Vízilabdázóink a szezonban már megmutatták, az Újpest is verhető

Budapest - Sajtótájékoztatót rendeztek szerdán a fővárosban a női vízilabda LEN Kupa négyes döntője előtt. A pénteki és szombati megmérettetésen a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics alakulata is érdekelt, Mihók Attila csapata pénteken 19 órakor a másik magyar résztvevővel, a rendező Újpesttel találkozik az elődöntőben.

Gallai Péter

Az eseményen elsőként a háromszoros olimpiai bajnok, Benedek Tibor, az Újpest szakmai igazgatója mondta el véleményét. A korábbi klasszis és férfiak szövetségi kapitánya szerint közvetlenül a budapesti világbajnokság előtt a sportág egyik legmagasabb, klubszintű erőfelmérése következik. - Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi rendezhetjük meg a négyes döntőt, méghozzá olyan impozáns helyszínen, mint a Tüske Uszoda. Igaz, nekünk nem ez a hazai pályánk, hiszen leginkább a Margitszigethez szoktunk, de a körülmények úgy hozták, ami nem probléma, hogy itt kell játszanunk.

Bízunk abban, hogy a magyar csapatok mindenképpen telt ház előtt játszanak majd, azt gondolom, színvonalas, nehéz meccs vár ránk a Dunaújvárossal szemben. Mi a döntő első mérkőzésének megnyerésével jól hangoltunk a pénteki rangadóra. Ha utólag beszélünk majd a négyes döntőről, akkor remélem, arról lesz szó, hogy az UVSE megnyerte a kupát, mert beszélhetünk akármennyit a szervezésről, az eredmény határozza meg, mennyire sikeres vagy nem egy torna.

Csabai Dóra, Benczúr Márton, Benedek Tibor az Újpestet, amíg Mihók Attila és Garda Krisztina a Dunaújvárost képviselte az eseményen
Fotó: Madar Dávid

A nemzetközi karrierem LEN Kupa-győzelemmel indult az 1990-es évek elején, ezért elfogult vagyok ezzel a sorozattal, nekem ez egy rang, büszke voltam a sikerre, kívánom, hogy a lányok is nyerjenek, s utána is várjon még rájuk több szép győzelem.

Mihók Attila, a DUE-Maarsk vezetőedzője az elvárásokról szólva úgy fogalmazott: nagyon-nagyon motiváltan kell medencébe ugrania tanítványainak. A nemzetközi sorozat kezdetén a papírforma alapján elsősorban a LEN Kupa négyes döntőjében gondolkodtak, annak ellenére, hogy az Euroligában indultak. Ahol egyébként a negyeddöntőben a címvédő spanyol Sabadell búcsúztatta őket, így kerültek át a második számú kupába. Az UVSE pedig a szintén spanyol Mataróval szemben maradt alul.

- Nem gondoltuk, hogy az Újpesttel fogunk összefutni az elődöntőben, ami, ha így alakult, számunkra előnyös és hátrányos is lehet. Utóbbi azért, mert európai szinten is nagyon erős kerettel rendelkezik az UVSE, mindent tudnak rólunk. Viszont pont az lehet az esélyünk, hogy mi is nagyon jól ismerjük őket, ráadásul a bajnokság során egyszer le is tudtuk győzni őket, ez is adhat önbizalmat. Mivel nem jutottunk be a bajnoki döntőbe, ez nagy komoly csalódás volt a csapatnak és nyilván a vezetésnek is. Ezért ez az egy sorozat maradt, hogy olyan eredményt tudjunk felmutatni a bajnoksággal és a Magyar Kupával szemben, amire büszkék lehetünk.

Az UVSE edzői stábja képviseletében Benczur Márton másodedző hozzátette, minden ellenfelüket maximálisan tisztelik, de szeretnék legyőzni, legyen szó bárkiről.

- A hazai pálya nagy motiváció, s arra kérek mindenkit, a magyar vízilabda híveit, hogy jöjjenek és biztassák mindkét magyar csapatot érzéseik szerint, mert erre nagy szükség lesz. Nem hiszem, hogy egy elődöntőben nem számít, hogy milyen eredmények születtek a korábbi találkozón. Ember legyen a talpán, aki bármelyik mérkőzésre tud tippelni. Amennyiben szárazon a játékosok tudását, akkor az Újpest valamivel erősebb. Hiába játszottunk sok meccset a Dunaújvárossal, hiába találkoztunk már többször is a Padovával, tényleg csak az adott négyszer nyolc perc fog dönteni, hogy akkor ki játszik majd jobban - fogalmazott.

A dunaújvárosi játékosok részéről Garda Krisztina mondta el véleményét: - Mindenképpen jó, hogy Magyarországon lesz az esemény, ezért biztos vagyok benne, hogy Dunaújvárosból nagyon sok szurkoló fog érkezni. Nem gondolnám, hogy másképp készültünk, mint egy bármelyik más, Újpest elleni derbire. Ugyan az UVSE számít esélyesnek, de mindent megteszünk a győzelemért, amit ebben a szezonban már egyszer sikerült véghezvinnünk.

Csabai Dóra, az Újpest csapatkapitánya már érzi a felfokozott várakozást, ezért bízik a telt házban és a felejthetetlen hangulatban.

A másik elődöntős párharcban pénteken 17 órától az olasz Padova az orosz Hanti-Manszijszkkal csap össze. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, mindkét külföldi együttesnek van olimpiai dobogós játékosa, a Padovának az ezüstérmes Elisa Queirolo, utóbbinak a bronzérmes Jekatyerina Liszunova. Az elődöntők vesztesei szombaton 17.15 órától játszanak a harmadik helyért, amíg a finálé 19.15 órakor kezdődik.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!