Sport

2016.12.13. 15:55

Tovább fejlődött és erősödött a Dunaferr SE úszószakosztálya

Dunaújváros - Évadzáró találkozón adott számot idei évi teljesítményéről a Dunferr SE úszószakosztálya. Válogatottak remeklései.

Szabó Szabolcs

- Összességében elmondható, hogy szinte minden fontos területen sikerült előrébb lépnünk, fejlődnünk. A gyerekek és a fiatal versenyzőink többsége is remek teljesítményt nyújtott az edzéseken és a medencében egyaránt. Mindez a struktúra nem működhetne a szakmailag felkészült, áldozatos munkát végző edzőink nélkül, valamint a sok-sok plusz terhet vállaló, a sportág iránt elkötelezett szülők nélkül - mondta el kedden délután, a Campus Étteremben tartott évzárón Bene Vera, a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetője. Aki külön köszöntötte a sportegyesület elnökségi tagját Kovács Juditot, az egyesület elnökét Mátyás Gábort, és Kiss Attilát, aki az elnökségen belül az úszók érdekeit képviseli.

Mátyás Gábor felszólalásában gratulált a sportolóknak, a trénereknek és a szülőknek egyaránt a 2016-os évben elért eredményekért és reményének hangot adva kiemelte, a szakmai munkát látva, bizakodóan tekint a 2017-es esztendő kihívásai elé.

Bene Vera, a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetője

Bene Vera a sport helyzetéről is szólt. Mint kifejtette, az elmúlt 12 hónapban komoly botrányok sora követte egymást a hazai úszósportban. Ennek ellenére ez a nemzetközi eredményeken nem látszott, hiszen az Európa-bajnokságon, a riói olimpián és napokban véget ért kanadai rövidpályás világbajnokságon is remekeltek a magyar színeket képviselő úszók. A jövőt illetően a Dunaferr SE pedig abban érdekelt, hogy minél előbb rendeződjenek a szövetség ügyei és továbbra is biztosítva legyen a sportág versenyképessége.

Mátyás Gábor, a Dunaferr Sportegyesület elnöke

A szakosztály munkáját értékelve megemlítette, hogy míg a 2015-ös évben a mértékadónak számító 106 aranyjelvényt 24 úszó szállította, addig idén 114 aranyjelvényt termelt 30 versenyzőjük. Emellett szépen gyarapodott az ezüst- és bronzjelvények száma is. A rendezvényen külön köszöntötték a négy sikerúszót - Szöllősi Martin, Kovács-Seres Hunor, Selmeci Levente és Kállai Botond -, akik neves ellenfeleiket legyőzve szállították a korosztályos bajnokságok aranyérmeit. Az utánpótlásról szólva elhangzott, idén 17 új elsős úszópalántával bővült a szakosztály és örömteli, hogy ezen időszakban több száz óvodás és kisiskolás ismerkedett meg segítségükkel az úszósport varázslatos világával. Országos szakmai sikerként könyvelték el, hogy a Magyar Úszó Szövetség a Közép-dunántúli Régió szakfelügyelőjévé jelölte ki edzőjüket, Berzlánovits Évát. Az ünnepségen méltatták az önkormányzat segítő munkáját, valamint a Vasvári Pál Általános Iskola támogatását.

A jövő reménységei - érmek sokaságát termelték az elmúlt 12 hónapban is a fiatal úszópalánták Fotó: Zsedrovits Enikő

Bár az évzárót már megtartották, az úszók és az edzők még nem pihenhetnek, hiszen e hétvégén még fontos versenyeken kell rajtkőre állnia a sportolóknak. A rövid karácsonyi pauza után pedig már kezdődik is a felkészülés a jövő év feladataira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!