Sport

2016.11.24. 18:50

A szuper-csapatbajnokságot is a hét végén rendezik meg

Dunaújváros - November 19-én Budapesten a Központi Tornacsarnokban rendezték meg a serdülő tornászok országos csapatbajnokságának második fordulóját (tavaszi-őszi rendezés).

Jankó Árpád

A Dunaferr számára örömteliek a szerzett tapasztalatok, mivel a fordulóban a második, a bajnokságban pedig a harmadik helyen állnak. Ezek az eredmények igazolják, hogy a dunaújvárosi tornában, és már ebben a korosztályban is nem feltétlenül a bemutatott anyag erőssége, hanem a szép kivitel a legfontosabb. A sikerek azt is megmutatják, hogy a dunaújvárosi egyesületnek kiváló az utánpótlása. Azt tudni kell, hogy a lányokkal 2006-2007-ben kezdték csak el a pontozásos versenyeket. Komoly ígéreteket, reménységeket találhatunk a csoportban. Egyébként ez az országos bajnokság a teljes országos utánpótlás mezőnyt megmozgatta. Színre léptek fővárosiak (MTK, KSI, FTC, UTE), szombathelyiek, békéscsabaiak, veszprémiek... Serdülő, ifjúsági, kadet osztályban versenyeztek, de a Dunaferr tornászai most csak a serdülőben indultak. A Joó Gabriella, Badics Réka, Trenka János, Török Dániel edzőkvartett csapata a következő volt: Bolya Sára, Virág Zsófia, Kovács-Bokor Luca, Makai Lilla, Mayer Gréta, Makovits Mirtill.

Első sor balról jobbra: Makovits Mirtill, Kovács-Bokor Luca, Virág Zsófi, Makai Lilla, Bolya Sára, Mayer Gréta. Második sor edzők: Badics Réka, Török Dániel, Joó Gabriella edzők Fotó: Takahashi Katsumi

Az utánpótlás versenysorozata még nem ért véget ebben az évben. A kicsik lépnek" majd fel a Zsebibaba versenyen, amely a 8-10 évesek rendezvénye. Ez a verseny is a Magyar Torna Szövetség égisze alatt zajlik, és ez is két fordulós. Az első tavaszi fordulóban a második és a harmadik osztályosok is dobogóra kerültek, majd december 3-án lesz az izgalmas folytatás. Két csapat indul, de a négy szeren egyéni versenyeket is szerveznek. Jelenleg egy másik, szintén nagyon fontos viadalra készülnek a dunaújvárosi tornászlányok. Pénteken, szombaton, vasárnap Győrben az Audi Arénában rendezik meg a mesterfokú bajnokságot. (Ez a felnőtt csapatbajnokságnak a a második fordulója) A szuper-csapatbajnokság is nagy téttel rendelkezik. Ebben a számban a szabály, hogy a csapatban legalább egy felnőtt korú versenyzőnek szerepelnie kell. Ez a Dunaferrnél adott Kovács Zsófia és Balogh Kíra személyében. Utána az ifjúsági Jakab Noémi, Halász Dóra Szimonetta, Miklós Dorina következik. Örömmel jegyezzük meg, hogy ebben a műfajban is dobogósak a dunaújvárosi tornászok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!