Sport

2015.03.17. 19:50

Karate: Európa-bajnokságra készülhetnek a dunaújvárosi versenyzők

Dunaújváros - A híres fürdőhelyen, Sárváron szerepeltek a Makita-Hikari Dojo versenyzői, ahol a XIV. Sárvár kupa elnevezésű versenyen március 14-én, szombaton.

Agárdy Csaba

Huszonöt egyesület, mintegy 177 versenyzője, közel 350 nevezéssel vett részt a viadalon. A helyi klub színvonalas rendezéssel fogadta a versenyzőket és a mérkőzéseket három tatamin bonyolították le. Az első négy korcsoportban utánpótlás és haladó kategóriára voltak bontva a nevező versenyzők. Ez azt jelentette, hogy itt övfokozat szerinti bontásban lehetett nevezni, így ezekben a korcsoportokban esélyt kaphattak a szereplésre a kezdő karatékák is. A Hikari Dojo huszonnégy versenyzővel – ebből hat sportoló itt kezdte meg versenyzői pályafutását –, és nagyon sok szülővel, hozzátartozóval volt jelen az eseményen. Az egyes korcsoportokban igen népes mezőny és nagyon jól felkészült versenyzők csatáztak a helyezésekért. A hikaris sportolók sajnos nem minden kategóriában tették oda magukat, kis csalódást okozva a jelenlévő szüleiknek, edzőjüknek. Ez a hozzáállás majd az elkövetkező időszakban helyére fog kerülni az edzéseken.

A Makita-Hikari Dojo mindig népes küldöttséggel vesz részt a különböző versenyeken. Így volt ez legutóbb Sárváron is, ahol a dunaújvárosiak kitettek magukért.

Ezzel szemben – főleg az utánpótlás korúaknál és a magasabb korosztályokban – születtek kimagasló teljesítmények, amelyek nagyon nagy- és színvonalas küzdelmeket hoztak. Dicsérhető Szlávik Bence és Szűcs József kata, Kovács Máté kata és kumite, míg Leitgieb Levente és Kovács Bence kumite szereplése. Utóbbi mind a junior-, mind a felnőtt kumite kategóriában indult és dobogóra állhatott. Érdekessége volt szereplésének, hogy a juniorok döntőjében törökbálinti ellenfelétől kikapott, de a felnőttek mezőnyében az elődöntőbe jutásért revánsot tudott venni. Összességében tájékozódásnak jó volt a megmérettetés. A pozitív és negatív tanulságokat le kell szűrni versenyzőnek, edzőnek egyaránt. Sportszakmai szempontból érdekesség, hogy a hikariból Juhász János, Németh Kitti, Bőhm Attila versenybíróként volt jelen, míg Schneider László a verseny főbírói tisztét látta el. Szűcs József és Kovács Bence két hét múlva Prágába utazik a Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjával – edzőjük, Schneider László versenybíróként lesz delegálva – , ahol a „Felnőtt- és Junior JKA Karate EB"-n vesznek részt.

Eredmények. II. korcsoport utánpótlás fiú kata. 1. Szatmári Gergő, 3. Karceva Martin. II. krcs. utánpótlás kumite: 2. Karceva Martin, 3. Kállai Tábor. II. krcs. utánpótlás lány kata: 1. Szilaski Szonja.

II. krcs. utánpótlás lány kumite: 1. Szilaski Szonja. II. krcs. haladó fiú kata: 2. Miskovitz Máté. III. krcs. utánpólás lány kumite: 3. Szatmári Eszter. IV. krcs. haladó fiú kumite: 3. Leitgieb Levente. V. krcs. fiú kata: 1. Szlávik Bence, 2. Kovács Máté. V. krcs. fiú kumite: 2. Kovács Máté. Kadet fiú kumite: 2. Vajai Viktor.

Junior férfi kata: 1. Szűcs József, 4. Kovács Bence. Junior férfi kumite: 2. Kovács Bence.

Felnőtt férfi kata: 4. Szűcs József. Felnőtt férfi kumite: 3. Kovács Bence.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!