Sport

2015.02.15. 19:15

Futsal - A legjobb hat közé kerüléshez győzni kell Békéscsabán

A futsal NB I alapszakaszának utolsó fordulójának pénteki játéknapján az 1988 Déli FC együttese 3-2-es vereséget szenvedett a Rubeola FC Csömör otthonában, így esélyt kapott Dunaferr-DF-Renalpin FC gárdája, hogy bekerüljön a felsőházi rájátszásba.

Gróf András

A felsőházat jelentő hatodik hely megszerzéséhez hétfőn az idegenben 20 órakor kezdődő összecsapáson le kell győzni a Pioneers VFC gárdáját. A döntetlen nem elegendő, ugyanis ebben az esetben pontegyenlőség alakulna ki az újvárosi együttes és az 1988 Déli FC között, ami a fővárosiaknak kedvezne. Azonos pontszám esetén a több győzelmet szerzett együttes van előnybe. Az 1988 Déli FC öt győzelmet szerzett az alapszakaszban, és tizenegyszer vesztesen hagyta el a pályát. A dunaújvárosiak viszont eddig három győzelem mellett játszottak öt döntetlent, míg hétszer kikaptak.

A Dunaferr-DF-Renalpin FC játékosai és vezetői pénteken a lelátón eredményesen szorítottak a csömöri együttesnek. Hétfőn viszont Békéscsabán a pályán kell bizonyítaniuk. A három pont megszerzése nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hiszen a Békés megyeiek neve mögött csupán három pont árválkodik a bajnoki tabellán. Nem szabad azonban lebecsülni őket, mert ősszel a Dunaújváros Sportcsarnokban is szoros mérkőzést vívtak egymással a csapatok. Akkor Schrancz Balázs kettő, Aradi Csaba és Szente Tamás góljaival sikerült 2-1-es félidőt követően 4-2-re nyerni. Mindenesetre nagy hiba lenne, ha az újvárosiak nem tudnának élni ezzel az ajándék lehetőséggel.

A záró forduló további hétfői mérkőzései: Swietelsky-Haladás VSE – FC Veszprém, Rába ETO – Aramis SE. Az MVFC-Berettyóújfalu gárdája szabadnapos.

A bajnokság jelenlegi állása: 1. Rába ETO 36 pont, 2. MVFC-Berettyóújfalu 35 pont, 3. Aramis SE 32 pont, 4. FC Veszprém 32 pont, 5. Swietelsky-Haladás VSE 23 pont, 6. 1988 Déli FC 14 pont, 7. Dunaferr-DF-Renalpin FC 14 pont, 8. Rubeola FC Csömör 9 pont, 9. Pioneers VFC 3 pont. Az Újszegedi TC visszalépett a bajnokságtól, így az eredményeit törölték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!