Sport

2014.12.07. 21:15

Hosszú vezérletével úszóink történelmet írtak Dohában

A rövidpályás úszó vb zárónapján a magyar válogatott össztermését Hosszú Katinka egy ezüsttel és egy bronzzal növelte, főszerepet vállalva abban is, hogy minden idők legjobb szereplését produkáltuk.

Gallai Péter

A vasárnap összefoglalóját kezdjük a dunaújvárosi Balog Gábor szereplésével, a berlini rövidpályás Eb-n bronzérmet szerző Dunaferr-DVSI úszó 200 háton állt rajthoz, ahol végül egyéni csúccsal a tizennegyedik lett. Gábor elismerte, neki még van mit tanulnia a huszonötös medencében, de eredményei alapján nem jött el hiába Katarba. Kovács József edző tanítványa így summázott:

– Rövidpályán a fordulókon dől el minden. Áprilisban volt egy verseny, amikor egész jól ment, vezettem, aztán egy hosszú delfinezéssel megelőztek az utolsó hosszon. Akkor eldurrant az agyam, és azt mondtam, nekem is rá kell állnom erre. Gyakoroltam, amennyit tudtam, Berlinben már látszott az eredménye, de még fejlődni kell. Így sem rossz, hiszen mindhárom távon, 50, 100 és 200 háton megjavítottam az egyéni legjobbamat. A szövetségi kapitényék, azaz Kiss Laci bácsiék is azt mondták, ha ez sikerül, már nem jöttem hiába. De dolgozom tovább, hogy jövőre még jobb legyek.

Hosszú Katinka sorra szállította a magyar és a világcsúcsokat, na meg az érmeket a vébén
Fotó: MÚSZ

Az esti döntők során Hosszú Katinka először önmagát is meglepve bronzérmes lett a számára legkevésbé fekvő műfajban, 50 háton, persze megdöntötte az országos csúcsot. A nap végén pedig 200 gyorson harcolt óriásit a svéd Sarah Sjöströmmel és a holland Femke Heemskerkkel, és a nagy csatában – bár sokáig vezetett – végül négy tizeddel a világrekordot elérő svéd kiválóság mögött ért célba, megdöntve az országos csúcsot itt is. Mindez azt jelentette, hogy nyolc éremmel zárt, közte négy arannyal. Ezek után egyértelmű volt, hogy a legjobb női versenyzőnek járó trófeát – akárcsak 2012-ben – Hosszú vehette át.

– Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végül ennyi medállal zártam! – áradozott. – Egyéni csúcsot úsztam kétszázon, nem nyertem ugyan, ám nem vagyok bánatos. Nagyon-nagyon jól sikerült ez az év, bár sokan gondolták azt, hogy 2013-at nem lehet felülmúlni. Nos, nem tudom, hogy melyik volt a jobb, de azt kívánom magamnak, hogy a következő kettő is legyen ilyen jó, és akkor maximálisan elégedett leszek!

Magyarország egyébként egészen az utolsó előtti versenyszámig vezette az éremtáblázatot, ám ekkor a brazil 4x100-as vegyesváltó feltette a koronát a csapatuk vasárnapi teljesítményére, és negyedik aranyukkal elénk csusszantak az összesítésben. A brazilok 7-1-2-vel végeztek, mi 6-3-2-vel zártunk, ami óriási eredmény, hiszen megelőztük az összes nagyhatalmat, beleértve az amerikaiakat, az ausztrálokat és a kínaiakat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!