Sport

2014.10.15. 18:20

Visszaadott bajnoki serleg

Történelmet írt a 2000-ben első osztályú bajnokságot nyert dunaújvárosi focicsapat. A győzelemért kapott serleg azóta kalandos utat járt be addig, míg visszakerült városunkba. Köszönhetően mindez egy lokálpatrióta vállalkozónak, Kiss Rolandnak és persze a városvezetésnek is.

Gallai Péter

Az akkori labdarúgó csapat Egervári Sándor vezetésével 2000-ben lett bajnok. Utcahosszal nyertek, ráadásul Tököli Attila lett ebben az évben az NB I gólkirálya is.

Közel tizenöt év telt el a történelmi siker óta. Volt azonban ennek a nagyszerű győzelemnek egy tárgyi jutalma is, amelynek eszmei értéke felbecsülhetetlen. Ez a kupa 2005-ben kikerült a sportszerető társadalom látóköréből, és az üzleti érdekek részévé vált.

A bajnoki serleg jelenleg a Proviant-Kiss Kft. tulajdonában van. Arról, hogyan került hozzájuk, valamint a visszaadás körülményeiről már maga Kiss Roland a vállalkozás vezetője mesél nekünk. Az akkori labdarúgócsapat tulajdonosa elvitte a bajnoki serleget, további 85 relikviával egyetemben a radari Bowling Centerbe. Majd amikor ott felszámolás útján tulajdonosváltásra került sor, az új tulajdonos magával vitte Szekszárdra. Többen bejelentkeztek nála, mint a relikviák jogos tulajdonosai , ezért az ügy az ügyészségen landolt, akik határozatban rögzítették azt, hogy jogutód hiányában a serlegek, kupák a szekszárdi vállalkozót illetik meg a továbbiakban is. A vállalkozó által meghatározott igen magas ár miatt eddig nem sikerült visszaszerezni ezeket.

Kiss Roland elmondta, hogy egy követelés csomag részeként sikerült a bajnoki serleghez és a többi díjhoz hozzájutnia. Ezeket ő most igazi lokálpatriótaként felajánlja a városnak, amelyek közül a bajnoki serleget a pénteki mérkőzés szünetében adja át Cserna Gábor polgármesternek és a korábbi bajnokcsapat képviselőinek.

A 2000. évi labdarúgó bajnokcsapat serlege visszakerült városunkba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!