Sport

2013.09.09. 18:35

A fiatal kenusokra még vár feladat

A hétvégén a felnőtt kajak-kenusok számára az országos bajnoksággal befejeződött az idei szezon, ők pihenőre térhetnek.

Gallai Péter

A szolnoki felnőtt országos bajnokságon sem maradt érem nélkül a Dunaferr SE küldöttsége, Devecseri Ádám a még utánpótlás korú, tizenhét éves Hajdu Jonatánnal második lett C-2 500 méteren, Vass András a győri Varga Dáviddal C-2 1000 méteren, olimpiai távon szerzett bronzérmet.

A klub vezetőedzője, Hubik András értékelését azzal kezdte, hogy magas színvonalú ob volt, a világbajnoki indulók nem eresztettek le a hatalmas sikerrel záródott verseny után.

- Nem csak az érmek miatt volt fontos a jó szereplés Szolnokon, a versenyen egyben válogatott kerettagságot is lehetett szerezni a téli felkészülésre az eredmények alapján. Aki bekerül, annak a szövetség például támogatja az edzőtáborait. Közülünk a világbajnoki harmadik helyezett Vass András került be a csapatba. Ő az a sportoló, aki megmutatta: van visszatérés egy év kihagyás után is. Rengeteget dolgozott ezért az eredményekért, szerencséje is volt.


Vass András mellett Hubik András, a klub vezetőedzője, tanítványa a télen is válogatott kerettag (Fotó: Ady Géza)


A mester szerint Devecseri Ádámnak egyesben nem sikerült túl jól a futama, a párosuk Jonatánnnal viszont remekül ment: - Azért térdeltek össze ők, mert szerettünk volna házon belül egy dunaferres egységet kiállítani, de csak egy adott kerettel tudtunk gazdálkodni. Ennek ellenére megszerezték az ezüstérmet. Jonatán utánpótlás Európa- és világbajnok, de kétszáz egyesben csak hetedik lett, azaz van még hova fejlődnie. Ennek ellenére valóban korosztálya legjobbja, nagy tehetség. 

Hajdu tudását egyből kamatoztathatja is a héten, ugyanis az utánpótláskorú kajakosokra és kenusokra vár még egy nagy feladat, az Európai Olimpiai Reménységek Versenye. Hubik András szerint a viadal felér egy korosztályos Európa-bajnoksággal, amelyen az utolsó éves Jonatán mellett a tizenhat éves Kovács Máté, valamint a tizenöt éves Némedi Konrád is rajthoz áll.

Ők hárman szereztek jogot a válogatók után az indulásra. Hajdu egyébként magasra tette a mércét maga előtt, ugyanis tavaly négy arany-, és egy ezüstérmet szerzett. amivel a magyar válogatott legjobbja lett. A csehországi EORV-re csütörtökön utazik el a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!