Sport

2013.02.19. 17:37

Változások a főiskola sportéletében

Dunaújváros - Nagy változásokon ment át tavaly a Dunaújvárosi Főiskola sportélete. A testnevelés és sportiroda megszűnt, így a hangsúly az intézmény egyesületére, a diáksport egyesületre került.

Agárdy Csaba

Fotó: Vohlmann György

2012-ben rektorválasztás volt a főiskolán és az új rektor, dr. András István új szerkezetet alakított ki, ami összevonásokkal, megszüntetésekkel járt. Ennek az átszervezésnek az áldozata lett a testnevelés és sportiroda is. A megváltozott helyzetről beszéltünk Molnár Ferenccel, a testnevelés és sportiroda egykori vezetőjével, a Dunaújvárosi DSE jelenlegi elnökével.

- Az első és legfontosabb változás az, hogy szeptembertől nincs főállású testnevelő tanára a főiskolának  - kezdte beszélgetésünket Molnár Ferenc.

- Ez azt is jelenti, hogy most, amikor a kormányzat kiemelten kezeli a sportot, ezen belül a diáksportot, megszűnt a testnevelés-tanítás a főiskolán?

- Szerencsére ez nem így történt. A hallgatói önkormányzat támogatásával és a DF új vezetésének egyetértésével a kötelező testnevelés nem szűnt meg. Annyi a változás, hogy hat félév helyett csak négy van. A testneveléssel kapcsolatos feladatokat együttműködési megállapodás alapján a Dunaújvárosi Főiskola DSE látja el. Pozitív dolog, hogy az egyesület szakemberei kidolgoztak egy új tantárgyat, aminek elnevezése: életmód menedzsment. Az országban egyedülálló ez a képzés, azon felsőoktatási intézmények között, ahol nincs testneveléssel, vagy sporttal foglalkozó tantárgy.

- Tehát most a diáksport egyesület vállán a teher a főiskola sportjával kapcsolatosan?

- Három fontos funkciónk van. Az első a testnevelés órák megtartása, a második a szabadidősport és a diák versenysport, valamint a szakosztályi versenysport. Az utóbbiban négy szakosztályunk van: asztalitenisz, kosárlabda, floorball és sakk.

- Milyen forrásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy megfeleljenek az elvárásoknak?

- A legnagyobb bevételünk a nappali tagozatos hallgatók pártoló tagdíja. Félévente 2500 forintot fizetnek. Ezért jár egy féléves kurzus, kedvezmények a létesítmények és a sporteszközök használatához. Kapunk a főiskolától támogatást, pályázatok útján és gazdasági tevékenységeink bevételeiből növeljük a költségvetésünket. A gazdasági tevékenységeink közé tartozik a versenyszervezés, a versenyrendezés és sporteszközök kölcsönzése. Mivel a létesítmények használatáért, kivéve természetesen a testnevelés órákat, fizetünk a főiskolának. Szeretnénk az önkormányzat által meghirdett pályázaton részt venni, amellyel a létesítmények használatához lehet támogatást kapni. Azonban most nincs erre lehetőségünk, mert azok a létesítmények, amelyeket használunk, nem önkormányzati tulajdonúak. A négy szakosztályunkban nemcsak főiskolai hallgatók, hanem dunaújvárosi gyerekek, fiatalok és felnőttek is sportolnak. Létszámban mi vagyunk a város legnagyobb sportklubja, szeretnénk a város sportéletének vérkeringésébe bekerülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!