Sport

2012.04.20. 13:00

Serie A - A Milan az AS Romában bízhat

A címvédő AC Milan az AS Romában bízhat, hogy utóbbi pontot rabol a listavezető Juventus otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, mivel ezt követően a Zebráknak már csak könnyebb összecsapásuk lesz hátra a Serie A-ban.

MTI/AP

A torinóiak botlására azonban így sincs sok esély azt figyelembe véve, hogy az elmúlt hetekben kiváló formában futballoznak, ugyanis a legutóbbi öt forduló mindegyikében nyertek, ráadásul az Olasz Kupában is döntőbe jutottak. A Bajnokok Ligája-indulásért is versenyben lévő Farkasok ugyanakkor igen hektikusan szerepelnek ebben az idényben, amit jól mutat, hogy február közepe óta lejátszott tíz bajnokijukból 5-5 győzelmet és vereséget számlálnak.

A Juventust egypontos hátránnyal követő Milanra viszont nem vár túl nehéz feladat, mivel a Bolognát fogadja, amely már biztonságban van a kiesést illetően és távol van a nemzetközi kupaszerepléstől is.

A forduló valamennyi találkozója egyperces gyászszünettel kezdődik a múlt szombaton elhunyt Piermario Morosini tiszteletére, aki a Pescara-Livorno másodosztályú meccsen esett össze a pályán.

szombat:

Chievo-Udinese 18 ó

Napoli-Novara 20:45

vasárnap:

Fiorentina-Internazionale 12:30 ó

AC Milan-Bologna 15

Catania-Atalanta 15

Cesena-Palermo 15

Genoa-Siena 15

Lazio-Lecce 15

Parma-Cagliari 15

Juventus-AS Roma 20:45

Az állás:

1. Juventus 32 53-18 68 pont

2. AC Milan 32 62-26 67

3. Lazio 32 48-40 54

4. Udinese 32 44-32 51

5. AS Roma 32 52-42 50

6. Napoli 32 56-41 48

7. Internazionale 32 47-45 48

8. Catania 32 42-43 43

9. Chievo 32 30-40 42

10. Atalanta 32 37-34 40

11. Palermo 32 44-49 40

12 Bologna 32 33-38 40

13. Siena 32 37-34 39

14. Cagliari 32 33-39 38

15. Parma 32 41-50 38

16. Fiorentina 32 32-38 37

17. Genoa 32 43-58 36

18. Lecce 32 37-48 34

19. Novara 32 27-54 25

20. Cesena 32 19-48 21

Az Atalantától hat pontot levontak.

A Piermario Morosini halála miatt elmaradt 33. fordulót jövő kedden és szerdán pótolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!