2012.02.13. 03:27
Nem voltak azonos súlycsoportban
Dunaújváros - A férfi röplabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában a Sümegi RE együttesét fogadta tegnap délután, a Dunaferr Sportegyesület gárdája.
Dunaferr SE: Tóth A., Lukács, Szabó B., Dávid, Pádár, Hatvany A., Pápai (liberó). Csere: Czintula, Gephardt Á. (liberó), Gephardt N., Szűcs Á., Neukum. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Dávid Csanád nyitásait követően 5-0-ás előnyt szereztek a hazaiak. A sümegiek azonnal időt kértek, ami nem soket segített, hiszen az első technikai szünetben 8-2 volt az állás. A folytatásban is az újvárosiak játszottak fölényben. Igaz, 16-7-es vezetést követően kissé magukra találtak a vendégek, de a szett hajrájában ismét a piros-fehérek akarata érvényesült. Az utolsó pontot Szabó Balázs sáncról lecsorgó labdája jelentette. A második játszmában végig a dunaújvárosiak vezettek. Ebben az időszakban nem igazán kellett megküzdeni a pontokért, hiszen a sümegiek rengeteget hibáztak. A játékrész hajrájában szinte minden cserejátékosát pályára küldte Tomanóczy Tibor, de így sem forgott veszélyben az előny növelése. A harmadik játszmában is maradtak a fiatalok, így szorosabb lett az eredmény. Ebben a szettben a sümegiek is vezettek, de a végén sokkal jobban koncentráltak a dunaújvárosi fiatalok.
Tomanóczy Tibor: - Ezen a mérkőzésen nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Csupán annak örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni.