2012.02.09. 03:28
Megtartani a lendületüket
Dunaújváros - Zsúfolt program után Gulyás István edző pihenni küldte lányait az elmúlt hét második felében. Három nap után hétfőn találkozott a társaság.
A dunaújvárosi mester számára most tíz nap felkészülés, edzéssorozat áll rendelkezésére az érdi bajnoki mérkőzés előtt, amely a jövő hét vasárnapján lesz.
- Nem könnyű ilyen hosszú időt úgy kitölteni, hogy ne alapozás legyen, viszont legyen értelme. Az a célom, hogy a formát megtartsuk, a lendületünk megmaradjon - mondta az edző.
A tervek szerint ma a hazai csarnokban játszana edzőmérkőzést a Regale a Kiskunhalas vagy a DAC férficsapata ellen. Ezen sajnos már nem szerepel Jókai Nóra, aki távozott a csapattól. Mindent el kellene követni azért, hogy Jókai megváltoztassa döntését, még akkor is, ha ez anyagiakkal jár. Megegyezést kell keresni, hiszen a végre megszerzett Léránt Viviennel kiegészülve ütőképesebb lehetne a csapat. Erre pedig nagy szükség van, hiszen az Érd az idei hat mérkőzéséből ötöt megnyert! A negyedik helyen áll és Szabó Edina edző újjászervezett gárdája négy év után az eddigi legnagyobb sikereihez ért el.