Sport

2010.09.02. 02:29

A dunaújvárosi női kézilabdázók a siófoki együttessel rajtolnak az új bajnokságban

Dunaújváros - Ahogy ilyenkor mondani szokták: elérkezett az igazság pillanata. Pénteken komoly nyári felkészülést követően megkezdődik a Dunaújváros NKKSE női kézilabdacsapatának a bajnokság.

Jankó Árpád

Természetesen mind a két csapat szakvezetője bizakodik, bár a tapasztalatok alapján a csoport első részében szereplő együttesek alaposan megerősödtek. Ennél fogva lesznek majd olyan gárdák, amelyekkel szemben kevés eséllyel veszi fel majd a harcot a most egymással küzdő két csapat. Ám annak ellenére, hogy komoly bajnoki sorozatra számíthatunk, egyáltalán nem kell félteni a régi mesterrel rendkívül kemény munkát végő Dunaújvárost. És akkor máris foglalkozzunk a hazai együttessel!

Ugyebár a felkészülés idején - legalábbis a szurkolók számára - a legfontosabb kérdés: kiket igazolt a csapat az új bajnoki évre. Nos, a Dunaújváros e téren jó helyzetben van. Megszerezte régi mesterét, akinek sok-sok sikert köszönhet. A másik nagy igazolás , hogy a klasszis, rutinos kézilabdázók maradtak ebben az évben is, és később sorban jöttek azok a fiatalok, akiknek majd lesz lehetőségük ebben a társaságban megtanulni a szakmát.


Kiss Szilárdnak néhány hónap alatt kellett négy év távollét után ismét csapatot gyúrnia. Egy másikat.

- Nem volt rossz a felkészülésünk, amely csakis arra irányult, hogy péntekre, a Siófok ellen és a további mérkőzésekre is megfelelő állapotban lépjünk a parkettára. Ezt a munkát nagy százalékban el is tudtuk végezni. Persze menet közben ügyelni kellett a terhelés és a pihentetés arányára, hiszen különböző korú játékosok szerepelnek a keretben. A kialakult játékban is tapasztalhattam pozitívumot, előrelépést. A felkészülési mérkőzéseinken főképp olyanokkal játszottunk, akik nem lesznek meghatározói az első osztálynak. Komoly ellenfél volt a Békéscsaba és a Koprivnica. Ezeket a találkozókat már felmérő meccseknek tartottam. Jó teljesítményt nyújtottunk, és ez növelte az önbizalmunkat. Fejlődtünk védekezésben, támadásban pedig csak össze kellett fognom a játékot, hiszen olyan rutinos, kreatív kézilabdázókkal rendelkezem, akiknek nem kell sokat magyarázni. Ők sokat tudnak.

- Hogyan teljesítettek az újonnan igazolt fiatalok?

- Bevallom, miután sokat szerepeltettem őket, láttam: kedvezőbb véleményt kell mondanom róluk, mint, amit kezdetben gondoltam. Azért sokat kell még fejlődniük, hogy stabil első osztályú játékosok legyenek, de a lehetőségük erre adott.

- Véleménye szerint milyen lesz ez a bajnokság, és milyen lesz a pénteki Siófok elleni találkozó?

- Ha az átigazolásokat vesszük alapul, látható, komolyan megerősödött a Fradi, az Érd, a Veszprém, a Cornexi és remélem, mi is. Sajnos Takács Fruzsina hosszú időre kiesett, de Jókai Nóra már edzésbe állt. Ha a tavalyi helyezést elérjük, az jónak számít, ennél feljebb már bravúr lenne. A Siófok edzőmérkőzésen legyőzött bennünket, de ez még a kísérletező szakaszban volt. Ám ez figyelmeztető lehet számunkra. Nehéz mérkőzésre számítok, amelyen a győzelemhez feltétlenül szükséges lesz a szurkolóink fergeteges buzdítása. Bízom a játékosaimban, mert küzdeni is nagyon tudnak.

 


Balogh Bea rutinos kézilabdázó, mégis feszültséggel várja a sokadik bajnoki rajtját.

- De ez csak a bemelegítés végéig tart. Becsülettel felkészültünk, és már pénteken nekiesünk a Siófoknak, amely tavaly a mumusunk volt.Az ellenfelünk keményen védekezik, nekünk is ezt kell tennünk. Támadni pedig nem kapkodva, okosan fogunk.

És akkor lássuk: egy fiatal kézilabdázó mit vár ettől a rajtmérkőzéstől.

Erdősi Ildikó: - Jó erőben van a csapat, felkészültek vagyunk arra, hogy nyerjünk pénteken. Hajtani fogunk.

Imre Vilmos, a Siófok szakvezetője, ahogy mondja: versenyt futott az idővel jelenlegi csapatánál.

- Augusztus 3-tól edzem a mostani csapatomat, és a számomra megszokott nyolc-kilenc hét helyett ezúttal csak öt hét állt a rendelkezésemre. Ez kevés, így természetesen vannak lemaradásaink. Most kezdi felvenni a csapatom a ritmust.

- Milyen lesz Imre Vilmos szisztémája szerint ez a siófoki csapat?

- Mivel még az összeszokás idejét éljük, a kísérletezés a bajnoki rajt után is tart majd. Még nem vagyunk olyan állapotban, hogy a gyors játék ne vezessen technikai hibákhoz. Idő kell a pontossághoz. Nyolc felkészülési mérkőzést játszottunk erős ellenfelekkel is, például a Hypo csapatával. Négyszer kikaptunk, háromszor nyertünk. Több játékost igazoltunk. Hosszú és Szalai a két új szélső, Bognár irányítóként jött hozzánk, a csapat gerince pedig megmaradt. A pénteki dunaújvárosi mérkőzés háromesélyes, de valamivel több sansza van a hazai csapatnak. A Dunaújváros csarnokában nem az én személyem lesz a döntő, hanem a játékosok teljesítménye. Sportszerű, kemény, jó mérkőzést várok. Nem ellenségként, hanem ellenfélként jövök vissza. Aki ismer, tudja, hogy az eljövetelemnek oka volt, nem tehettem mást.

A csapat mérkőzései ebben az évben

A csapat sorsolása az első szakaszban. Szeptember 3. Dunaújváros – Siófok 18 óra, szept. 8. Győri Audi ETO – Dunaújváros 18 ó., szept. 11. Dunaújváros – Szekszárd 18 ó., szept. 15. Dunaújváros –Újbuda 18 ó., okt. 2. Alcoa– Dunaújváros 18 ó., okt. 6. Dunaújváros –DVSC 18 ó., okt. 23. Ferencváros– Dunaújváros 18 ó., okt. 30. Dunaújváros – Vác 18 ó., nov. 6 Érd – Dunaújváros 18 ó., nov.13. Dunaújváros – Veszprém 18 ó., dec. 9. Békéscsaba – Dunaújváros 18 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!