Sport

2009.06.13. 02:29

Megyei futball évzárás

Dunaújváros - Vasárnap befejeződik a 2008-2009. évi megyei első és másodosztályú labdarúgó-bajnokság. A mérkőzéseket a sportszerűség jegyében minden pályán azonos időben, 17.30 órakor rendezik.

Gróf András

A másodosztályban már az előző fordulóban eldőlt a bajnoki cím sorsa. A Káloz adonyi győzelmével bebiztosította az első helyét, így hiába nyert Lajoskomáromban a Baracs, már nem juthat fel. A záróforduló már csak arról dönt, hogy a Baracs és a Mezőfalva közül melyik gárda állhat a dobogó második, illetve a harmadik fokára. A baracsiak a Jenő együttesét fogadják, a Mezőfalva pedig Cecén lép pályára. A középmezőnyben tanyázó Nagyvenyimhez az előző fordulóban kilenc gólt rúgó Seregélyes látogat. Az adonyiak a bajnoki évben mindössze kilenc pontot gyűjtő Tác-Csősz gárdájához utaznak. Győzelmükre nagy összegű fogadásokat lehetne kötni. Ahhoz viszont, hogy előreléphessenek a negyedik helyre, a Lajoskomáromnak pontokat kellene veszítenie Enyingen. A forduló előtt csak az a biztos, hogy a Kisapostag visszalépése miatt szabadnapos Dég eddigi pontjaihoz hármat hozzáadnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!